A rali-vb-n (WRC) egyelőre nem követik a megbízhatósági-vb (WEC) és a Forma–1 irányvonalát, így belátható időn belül nem is váltanak hibrid erőforrásokra. A sportági irányítók úgy vélik, most a stabilitás a legfontosabb.

 

Bár a Forma–1-es autókat már negyedik éve olyan hibrid turbó erőforrások hajtják, melyek teljesítménye már az ezer lóerőt súrolja, a WRC-ben egyelőre nem gondolkodnak hasonló technológiai forradalomban.

Igaz ugyan, hogy a Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) azt szeretné, ha hosszú távon teljesen elektromos autók versengenének a rali-vb mezőnyében, ám addig még jó sok víz lefolyik majd a Dunán.

 „Már volt néhány belső megbeszélésünk a téma kapcsán – mondta Jarmo Mahonen versenyigazgató. – Hamarosan el kell kezdenünk tárgyalni a gyártókkal a hajtásláncról, hogy elektromos legyen-e vagy valamilyen más. Nekik mind megvan a maguk stratégiája, és azt kell megvizsgálnunk, hogy a WRC beleillik-e ebbe. De jelenleg stabilitásra van szükségünk, ezért öt évig még biztosan nem jönnek elektromos autók.”

Mivel a ralikrosszban már megjelentek az első eletromos modellek, sőt Franciaországban külön kategóriát is kiírtak az ilyen autóknak, adódik a kérdés, a WRC-ben miért kell még hosszú éveket várni az áttörésre. Mahonen azonban elmondta, a raliban nem olyan egyszerű mindezt véghez vinni.

„A ralikrosszban sokkal könnyebb dolguk van. A rali azon kategóriák közé tartozik, melyet nagyon nehéz átállítani az elektromos vagy hibrid technológiákra. Egy lehetőség lenne, hogy a gyorsasági szakaszokon normál motorokat, az összekötőkön pedig elektromos technológiát használunk. Szerintem bármiről meg tudunk egyezni, ha leülünk megbeszélni.”