Felébresztették a mesterséges kómából Juan Manuel Correát, aki abban a spái Formula-2-es balesetben sérült meg súlyosan, amelyben Anthoine Hubert életét vesztette. Lábsérülései így is aggasztóak.

 

A motorsport világát mélyen megrendítette az a spái F2-es baleset, amelyben Anthoine Hubert szeptember elején meghalt, Juan Manuel Correa pedig súlyosan megsérült.

Az amerikai versenyzőt eddig mesterséges kómában tartották, hogy a tüdősérülését követően légzése normalizálódjon, eközben azonban nem tudták elvégezni rajta azt a lábműtétet, ami szintén sürgős lett volna.

Az amerikai versenyző családja közleményben ismertette a nyilvánossággal a legfontosabb fejleményeket:

„Juan Manuel Correát levették a lélegeztető gépről és felébresztették a mesterséges kómából. Bár ez önmagában nagyszerű hír, így is versenyt futunk az idővel. Juan Manuel tudatánál van, de még nem teljesen éber – ez néhány napot még igénybe vesz.”

„Az orvosok azt mondták, Juan Manuel még gyenge és sérülékeny, ezért az intenzív osztályon marad. Az állapota azonban kritikusról súlyosra enyhült.”

„Az orvosi prioritás most a tüdőről a lábsérülésekre helyeződik, amelyeket több, mint két hete nem lehetett ellátni. A doktorok versenyt futnak az idővel, hogy elvégezhessék a függőben lévő lábműtétet.”

„Erre azért van szükség, hogy minimalizálják a kockázatát a visszafordíthatatlan sérüléseknek a lábán. Mindaddig ezt nem lehet végrehajtani, míg a tüdő kibír egy ilyen hosszú műtétet.”