Bár jó néhány pilóta a WEC-ben és a Formula E-ben párhuzamosan versenyez, a két sorozat mégsem hangolta össze jövő évi naptárát, így a dátumütközések fejfájást okozhatnak az érintetteknek.
Nemrég hozták nyilvánosságra a Formula E versenynaptárát a következő évadra, amelyben több esemény is ütközik a WEC futamaival.
Bár korábban a különböző sorozatok nem fektettek nagy hangsúlyt a dátumok összehangolására, az egyre nagyobb átfedések miatt ez most szükséges lett volna.
A WEC és a Formula E között ugyanis jelentős az „ájtárás”, például Jose Maria Lopez, Sebastien Buemi, André Lotterer és Sam Bird is érintett mindkét kategóriában. Nekik mind különbözőképp kell megoldaniuk a dátumütközéseket.
Lopez például elmondta, nála a WEC élvez majd prioritást a kritikus hétvégéken, Buemi viszont még nem döntötte el, mikor, melyik sorozatban szerepel:
„Nagyon összetett kérdés, mindig az adott versenytől függ majd. Néhány esetben a Formula E, néhányban pedig a WEC kerül az első helyre. Le Mans idején például egyértelmű, hogy a WEC-et választom.”
„Ami sajnálatos, hogy létezik egy külön tanács az FIA-n belül a versenynaptárak kidolgozására, mégsem próbáltak megoldást találni a dátumütközésre. Remélem, azért a későbbiekben még orvosolható lesz a probléma.”
A Formula E vezérigazgató-helyettese, Alberto Longo szerint sokszor nem is feltétlenül a versenyzőkön múlik a döntés:
„A Formula E már elég jelentős sorozat ahhoz, hogy a versenyzőknek fejtörést okozzon, melyik kategóriában szerepelnek a kérdéses hétvégéken.”
„De ez sokszor nem is az ő döntésük, hanem a csapatuké – attól függően, mi szerepel az adott szerződésben.”
Utolsó kommentek