Már a napokban megerősíthetik azt a sajtóhírt, mely szerint a Dakar 11 év után elhagyja Dél-Amerikát, és 2020-tól Szaúd-Arábiába költözik. A közel-keleti régióban a következő öt évben rendeznék meg a legendás viadalt.

 

Az elmúlt években újra meg újra felvetődött, hogy a dél-amerikai országok gazdasági nehézségei miatt a Dakar újra kontinenst válhat, és 2020-ban ez szinte biztosan meg is valósul.

A világ leghíresebb tereprali-versenyét már 2019-ben is csupán egy országban, Peruban rendezték meg, a többi szomszédos ország ugyanis különböző okokból nem tudta vállalni a szervezéssel járó munkát.

Jelenleg minden jel arra utal, hogy a Dakar mezőnye legközelebb Szaúd-Arábia sivatagos terepén csap össze, és a hírek szerint már meg is kötötték az ötéves szerződést a közel-keleti országgal – csupán a hivatalos bejelentés várat magára.

Természetesen felvetődött az afrikai visszatérés gondolata is, a klasszikus útvonalon azonban az Africa Race-nek kizárólagos versenyrendezési joga van, a többi országban pedig megvalósíthatatlan lenne egy ekkora esemény lebonyolítása.

Az idei Dakar győztese, Nasszer Al-Attijah azonban annak is örülne, ha valóban a közel-keleti térség lenne a befutó, már csak azért is, mert ő is onnan származik:

„Katari otthonomból félóra alatt oda tudnék érni Szaúd-Arábiába, szóval örülnék, ha idejönne a Dakar. Szerettünk Dél-Amerikában is versenyezni, de tiszteletben kell tartanunk a szervezők döntését.”

„Ugyanúgy, amikor elhagytuk Afrikát, nem voltunk boldogok, de hamar alkalmazkodtunk Dél-Amerikához, és most a Közel-Kelettel is ez lesz a helyzet, ami fontos piac az autógyártóknak.”

A tervek szerint egyébként Szaúd-Arábia csak a 2020-as Dakart rendezné meg önállóan, a szervezők azt szeretnék, ha az azt követő években a teljes régióra kiterjedne a viadal olyan országok bevonásával, mint például Omán, Jordánia vagy Egyiptom.