A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) kiírta a pályázatot a hazai versenyzők részére a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által indított és először október 31. és november 3. között a Róma közelében található Vallelunga versenypályán sorra kerülő Motorsport Games (motorsport játékok) elnevezésű "autósport olimpián" történő részvételre.

 

Az eseményen a pilótákból álló válogatottak mérik össze tudásukat, a magyar csapatba az MNASZ elnökségének döntése értelmében pályázati úton jelentkezhetnek a versenyzők.

A pályázati kiírás szerint túraautóban, Formula-4-ben, driftben egy-egy, gokart szlalomban és szimulátorban két-két hazai pilóta utazhat majd Vallelungába. A nevezés és a részvétel költségeit a magyar kormány támogatásával az MNASZ állja.

A tervezett program szerint az első "autósport olimpián" az ötkarikás játékokhoz hasonlóan nyitóünnepségre is sor kerül majd, a szabadedzéseket, időmérő edzéseket és futamokat pedig november 1-3-án rendezik meg minden kategóriában.

A magyar versenyzők az auto-sport.hu weboldalról letölthető pályázati űrlap kitöltésével és elektronikus úton történő beküldésével jelentkezhetnek szeptember 11-ig.