A fiatalabbik Earnhardtot a Darlington Racewayen sikeröt elkapni pár szóra, ahol már gőzerővel készül a 2017-es évre. Dale egyébként komoly orvosi vizsgálatokon esett át, hiszen tavaly komoly egészségügyi problémái voltak agyrázkódása után. Látásproblémákkal és egyensúlyzavarok is nehezítették gyógyulását de most újra erőben van és elmondása szerint motiváltabb mint valaha. Nem csak versenyezni, győzni akar.
Jó, hogy végre visszaülhettem az autóba és kicsit visszarázódhattam a ritmusba - mondta a Hendrick Motorsport versenyzője ahogy kiszállt az autóból. Így folytatta:
"Nagyon boldog voltam, hogy adódott egy ilyen lehetőségem. Kiértünk a pályára, az idő nagyszerű volt, teszthez ideális. Beöltöztem, felpakoltuk az autóra a gumikat és belecsaptam. Egyszerre csak 15 kört mentem, utána pedig 20 perces szüneteket tartottunk. Az orvosom Dr. Jerry Petty is ott volt. Nagyon alaposan megvizsgált mielőtt beültem és minden egyes szünetben újra és újra rám nézett, hogy minden rendben van e. Azok amiket vizsgált főleg a látásommal és az egyensúlyommal voltak kapcsolatban. Ami meglepő volt, hogy minden kör után egyre inkább javultam még a terhelés ellenére is. Ennek külön örültem és nagyon megnyugtatott, hogy jó lesz a következő szezon."
A 42 éves pilóta arra is kitért, hogy az autó, hogy teljesített a teszten.
"Ahogy haladt előre a nap egyre magabiztosabb voltam és kezdtem kényelmesen érezni magam, mintha csak a régi saját cipőmben jártam volna. Amellett, hogy én is jól éreztem magam, az autó is nagyon jól teljesített. Nagyon jó volt a tempónk. Bár ez nem is volt cél ezen a teszten. Könnyű volt vezetni az autót, pakolgattuk fel a gumikat egymás után és már 30 perces mini etapokat csináltam. Bejöttem, utána újra kihajtottam, a szünetekben beszélgettünk mindenkivel, aztán megvizsgáltak, a nap végére meg már úgy éreztem, hogy az autó is és én is 100%-ban készen állunk a szezonra. Örülni kell annak, amim van."
A 14-szer legnépszerűbb pilótának megválasztott Nascaros arról is beszélt, hogy milyen érdekes élmény volt számár az, hogy az idény második felét teljesen kihagyta, nem tudott autóba ülni. Egy teljesen új perspektíváról és a dolgainak értékeléséről is hallottunk tőle.
"Amikor valamit elvesznek tőled, fogalmazzunk úgy azonnal rájössz, hogy mennyit is ér az számodra. Amikor megy a szezon, folyamatosan a naptárról, a versenyekről beszélünk. Aztán egyik napról a másikra ez megszűnt. Az egész hirtelen olyan szürreális lett, hogy a televízión keresztül látom a csapatom ahogy dolgoznak, a barátaimat ahogy versenyeznek és mindezt nélkülem. Nagyon megtanultam értékelni azt amim van. Energiával telinek és pihentnek érzem magam ez a lehetőség pedig, hogy újra autóban ülhetek majd mindent jelent számomra. Már a sérülés elején is úgy éreztem, hogy még mindig nagyon sok van bennem. Izgatottan várom a jövőt és a Daytonai szezonnyitót.
Plusz kockázat?
Még van egy tesztje a 2017-es szezon előtt, ami a Phoenix International Racewayen lesz Arizonában. Mindenképpen szeretné elkerülni az agyrázkódásokat a jövőben, mert nem szeretne a jövőben az autóból kikerülni. Ezzel a problémával egyébként nagyon sokat küzdött, hiszen az elmúlt 4 évben 3-at is elszenvedett. De Earnhardt azt is hozzátette, hogy ez aversenyzésén nem fog változtatni és nem fog másképp tenni a pályán. Az agyrázkódás lehetőségét nem fogja plusz kockázatként kezelni, mert az nem az ő stílusa.
"Biztos vagyok abban, hogy jól látom és egyre többet fejlődök. Hiszek az orvosaimban is, hogy az igazat mondják nekem és nem köntörfalaznak. A kockázatról csak annyit, hogy tisztában vagyok a képességeimmel. Ezt úgy értem, hogy képesnek érzem magam arra, hogy bírjam a terhelést és egy jó szezont futhatok. Abban is hiszek, hogyha kockázatos helyzetbe kerülök, akkor a jó döntést fogom hozni és mindent be fogok vállalni a győzelmek érdekében."
"Erősebbnek érzem magam mint bármikor, pozitív dologként élem meg a történteket. Az, hogy ezen már többször is átmentem, megerősített mentálisan. Nem ismeretlen terület ez számomra, tudom mit kell éreznem adott időszakokban. Mikor kell erősnek éreznem magam és mikor kell gyengének lennem. Mind mentálisan, mint fizikálisan. Mivel mindenkitől azt hallom még az orvosoktól is, hogy végre visszatérhetek az autóversenyzéshez, ezért merek ilyen pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Motivált vagyok, ha össze kell foglalnom ezt tudom mondani."
Mit jelentett a csapatnak a visszatérése
Erről is megtudtunk egy-két dolgot. Rick Hendrick a csapatfőnöke is jelen volt ezen a teszten és meg is kérdeztük mit jelent neki a fiatalabb Earnhardt?
"Amikor vége lett a tesztnek és megláttam azt a széles mosolyt az arcán már éreztem, hogy visszakaptuk a régi Dalet. Ahogy odajött hozzám és a csapathoz egyből bearanyozta a napunkat. A szokásos humor és laza stílus. Amikor úton voltam haza pedig kaptam tőle egy üzenetet, csak annyit írt, ez jó volt! A csapatnak ennél több nem is kellett, Jimmie Johnson bajnok lett, Dale pedig visszatért hozzánk. Nagyon jó kis karácsony elé nézünk. Aztán pedig belevágunk a készülésbe, hogy legyen esélyünk jövőre."
Ami pedig a szerződésújítást illeti arról is szó esett. A Hendrick Motorsport és közte már mentek a tárgyalások, aztán a köztudott okok miatt megszakadtak. Most viszont újra kezdhették a felek a tárgyalást. DE Jr. ez most az első számú feladata a listájén.
(a motorsport.com alapján)
Utolsó kommentek