Az első száz kilométeren az előtte induló alaposan próbára tette Szalay Balázs idegrendszerét (egyszerűen képtelenség volt megelőzni, így kénytelen volt a porában autózni), utóbb azonban a magyar versenyző ráállt a gázra, így Bunkoczi Lászlóval végre úgy érezhették a célban, hogy kiautózták magukat. Az Opel Dakar Team párosa a szakaszon a kilencedik helyen végzett, az összetettben pedig a 12. pozícióból várja a folytatást.
Végre kiautózta magát!
Al-Attijah: „Game over” – kiesett a katari
Hiába a remek nyitány, Nasszer al-Attijahnak már a harmadik szakasz után szertefoszlottak a győzelemről szövögetett álmai a Dakaron, és úgy tűnik, a Toyota többi versenyzője is alulmarad a peugeot-sokkal szemben.
Homokdűne, kiszáradt folyómeder, kősivatag
Azt ígérték: a szerdai lesz az egyik legfárasztóbb nap az Africa Race-en. Nos, alaposan el is fáradtak a versenyzők, de akadtak olyanok, akiknek kisebb gondjuk is nagyobb volt a fáradtságnál este a táborban. Az "étlapon" szerepelt homokdűne, kiszáradt folyómeder, kősivatag - minden, mi szem-szájnak ingere. És persze, a technika ördöge is akcióba lendült...
A toyotások unják már az ellenfelek nyafogását
Miután a Peugeot-t vezető Carlos Sainz azzal vádolta meg a Toyotát, hogy a Dakar szabályrendszere igazságtalan technikai előnybe hozza őket a franciák autóival szemben, az ellenfelek éles kritikákkal vágtak vissza.
Vérbeli versenynap
Nehéz napja volt kedden az Africa Race mezőnyének, ki ezért, ki azért szenvedett meg vele. Homokos és sziklás rész, gyors, és technikás szakasz is szerepelt az útvonalban, és az itiner is megnehezítette a navigátorok dolgát - megtörtént, hogy a szélrózsa minden irányából érkeztek a járművek. Ez pedig azért nem teljesen szokványos még egy maratoni terepraliversenyen sem.
Utolsó kommentek