Nicky Hayden tragikus halála után senki nem használhatja már a 69-es rajtszámot – erről döntöttek a MotoGP irányítói. A hivatalos visszavonultatásra áprilisban kerül sor az austini versenyhétvégén.

 

Valósággal sokkolta a MotoGP közegét a szörnyű 2017-es hír, mely szerint a kategória 2006-os világbajnoka, Nicky Hayden életét vesztette egy közúti baleset során.

Az amerikai sztár Olaszországban kerékpározott, amikor egy autós elütötte, és a becsapódás során olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni.

A MotoGP saját halottjának tekinti Haydent, és egy nagyobb megemlékezés keretében az áprilisi austini versenyhétvégén hivatalosan is visszavonultatják rajtszámát, a 69-est.

„Nicky Hayden sportágunk egyik legnagyobb értéke volt, aki a pályán és azon kívül is igazi példaképként viselkedett” – mondta a MotoGP-t irányító Dorna Sports vezérigazgatója, Carmelo Ezpeleta.

„Nagy megelégedésemre szolgál, hogy újra tiszteleghetünk nagysága előtt, és biztosíthatjuk, hogy a 69-es rajtszám örökké egy legendáé, egy nagyszerű bajnoké marad.”

A tragikus sorsú versenyző édesapja, Earl Hayden elmondta, nagyra becsüli a MotoGP erőfeszítéseit, és jólesik neki, hogy nem feledkeznek meg fiáról:

„Megfelelő a helyszínválasztás, és hogy az eseményt az amerikai versenyhétvégén tartják, mert ez a futam rengeteget jelentett Nickynek, amelyet minden évben nagyon várt.”

„Nekem igazán különleges pillanat lesz ez, mert korábban én is a 69-es számmal versenyeztem, ezért nagyon büszkén figyeltem Nickyt is karrierje során a 69-essel.

Korábban Shoya Tomizava, Marco Simoncelli és Daidzsiro Kato halála után vonultatták vissza a 48-as, az 58-as és a 74-es rajtszámokat.