Borzalmasan indult Jorge Lorenzo hondás pályafutása 2019-ben, mert míg csapattársa, Marc Marquez sorra szerzi a győzelmeket, ő még nem érzett rá a motorra. Elmondta, nehezen bírja a kialakult helyzetet.

 

Úgy tűnik, a lehető legrosszabb ütemben váltott Jorge Lorenzo a Ducatiról a Hondára, mert míg hosszas nyűglődés után tavaly végre versenyt tudott nyerni az olasz csapattal, most ugyanolyan nehéz a beilleszkedés új alakulatánál.

Lorenzo annak reményében igazolt 2019-re a Hondához, hogy végre ismét a bajnoki címért küzdhet, ám egyelőre képtelen hozzáigazítani stílusát a motorhoz. Míg Marc Marquez három győzelemmel áll, addig Lorenzo még a top tízbe sem tudott bekerülni egyszer sem.

A spanyol csalódottan vette tudomásul a kialakult helyzetet, és kezdi felőrölni, hogy ugyanúgy szenved az új motorral, mint anno a Ducatinál:

„Amikor az ember korábban annyit versenyt és vb-címet nyert, nehéz elfogadnia, hogy ilyen messze versenyez a győztestől, és még a tizedik helyet sem éri el. A Ducatinál is nehéz volt a helyzetem, de ez most még rosszabb.”

„Folyamatos harc dúl bennem, mert muszáj a negatív gondolatokat pozitívvá alakítani, de nem könnyű. A szezon előtti teszteken nem tudtam annyit menni, mint szerettem volna, nem értem még annyira a motort, ez pedig lelassítja a fejlődést.”

A MotoGP háromszoros világbajnoka elmondta, az egyetlen, ami vigasztalja, hogy legalább, tudja, mely területeken van lemaradása, így azokra koncentrálhat:

„Módosítanom kell a stílusomon, hogy a nagyobb tempóval tudjak bemenni a kanyarokba. Remélhetőleg a motor jól működik a majd a hétvégén, így eredményesebb lehetek, mint eddig. A kanyarbejáratokon kell változtatnom.”

A MotoGP állása 5 verseny után: 1. Marquez 95 pont, 2. Dovizioso 87, 3. Rins 75, 4. Rossi 72, 5. Petrucci 57, …14. Lorenzo 16