Michelisz Norbert korábbi csapattársa, a tavaly óriási balesetet szenvedett Tiago Monteiro még mindig nem térhet vissza a versenyzés világába, pedig aláírt szerződése van a WTCR-ben szereplő Boutsen Ginon csapattal.
Tiago Monteiro kénytelen ismét elhalasztania visszatérését, rehabilitációja ugyanis nem a várt ütemben zajlik.
A portugál versenyző még tavaly szeptemberben szenvedett súlyos sérüléseket egy hondás teszt során Barcelonában, ám hiába tűnt úgy, hogy a több, mint féléves pihenő elég lesz neki, még mindig nincs száz százalékos állapotban.
Mivel a WTCR szezonnyitója már a küszöbön áll, Monteirónak ki kell hagynia a bajnokság első fordulóját.
„Tudtam, hogy ez is benne van a pakliban, az emberi test gyógyulásáról ugyanis a tudomány még mindig nem rendelkezik tökéletes információkkal. Bár a fizikai állapotom kitűnően javul, a látásomról ugyanez nem mondható el, ennek eredményeként pedig még mindig nem térhetek vissza a versenyzés világába.”
„A gyógyulásom igazán figyelemreméltó, az orvosi csapatom támogatása pedig káprázatos, de egyszerűen nem kockáztathatok. Minden tőlem telhetőt megtettem, de a testem és a látásom még nem tökéletes.”
„Szerettem volna, ha a baleset hatásait mihamarabb magam mögött tudhatom, és tiszta lappal vághatok neki az új szezonnak, ez azonban még nem lehetséges. Ennek ellenére folytatom a rehabilitációt, és arra számítok, hogy hamarosan minden visszatér a rendes kerékvágásba.”
Utolsó kommentek