Két hónap kihagyás után a hétvégén Kínában végre folytatódnak a WTCR küzdelmei, és már Michelisz Norbert is alig várja, hogy autóba üljön. A magyar versenyző jó eredményekre számít Hyundaijal.

 

A WTCR mezőnye alaposan kipihenhette magát az elmúlt két hónapban, igaz a lazítás mellett Michelisz Norbertnek azért a munkából is kijutott, hiszen kétszer is tesztelt a Hungaroringen annak érdekében, hogy a lehető legfelkészültebben vágjon neki a folytatásnak.

A gyakorlás tapasztalatait remélhetőleg már a bajnokság hétvégi, ningpói fordulóján hasznosíthatja, ami azért is lenne fontos, mert a papírforma alapján elvileg gyors lesz a Hyundai a kanyargós pályán.

„Erős hétvégére számítok, mert tavaly mindhárom itteni futamot Hyundai-versenyző nyerte meg, a 2018-as eredmények azt mutatják, hogy az autónak fekszik a pálya, ráadásul a pluszsúlyok szempontjából is kedvezőbb helyzetben vagyunk, mint legutóbb Portugáliában voltunk.”

„Alapvetően pozitív érzésekkel érkeztem meg Ningpóba, ahonnan látatlanban azt mondom, hogy legalább egy dobogós helyezéssel és sok ponttal szeretnék hazatérni.”

Michelisz ugyanakkor azt is elismerte, a ningpói pálya nem tartozik a kedvencei közé, a kínai helyszínen ráadásul eddig nem is volt kifejezetten szerencséje. Most azonban talán fordul a kocka:

„Ningpóról egyelőre nincsenek szép emlékeim, mert 2017-ben utólag kizártak minket innen, ami nagyban hozzájárult a világbajnoki cím elvesztéséhez, tavaly pedig egyszerűen nem találtam a ritmust a futamokon.”

„A pálya sem tartozik a kedvenceim közé, mert a szezon leglassabb átlagsebességű köréről van szó Marokkó mellett, én pedig jobban szeretem a tempósabb, gyors és közepesen gyors kanyarokkal színesített pályákat, amelyek nagyobb kihívást, egyben több veszélyt rejtenek.”

A WTCR állása 6 forduló után: 1. Guerrieri 231 pont, 2. Michelisz 207, 3. Björk  181, 4. Girolami 177, 5. Azcona 169, 6. Muller 155, 7. Ehrlacher 148, 8. Vervisch 136, 9. Vernay 123, 10. Tarquini 120