A Yamaha MotoGP-s főnöke Lin Jarvis szerint nagyon kellett már a csapatnak, hogy két olyan alak legyen náluk mint Maverick Vinales és Valentino Rossi. Ahogy fogalmazott: ez most egy teljesen tiszta lap.
Vinales a Suzukitól érkezik idén, hogy Jorge Lorenzo csizmájába lépjen. Nem lesz könnyű dolga a spanyolnak, hiszen honfitársa 9 év alatt 3 világbajnoki címet szerzett a japánoknak, emellett pedig végletekig kiélezett csatákat vívott az élő legenda Rossival. A Yamaha tehát a Lorenzo-Rossi páros alatt egy kimondottan jó időszakot tudhat maga mögött.
Az első két szezonjában a legnagyobb kategóriában Vinales kimagasló teljesítményt nyújtott és remek kapcsolatot alakított ki Rossival. Jarvis erről azt mondta, hogy amióta együtt tesztelnek, azóta ez a kapcsolat még egy szintet lépett, aminek nagyon örül.
"Az előző szezonban már kialakítottak egy kisebb közös kapcsolatot – mondja Jarvis. - Egyértelmű, hogy az első pillanattól kezdve tisztelik egymást és ami pedig külön megkapó volt, hogy Maverick nem félt bevallani azt mekkora példaképnek tartja Valentinót. Az, hogy együtt versenyeznek, semmit nem változtatott még mindig ugyanúgy látja. Aminek én személy szerint nagyon örülök. Végre nincsen feszültség a csapaton belül a két versenyzőnk között és ez nagyon jó, mintha egy tiszta lélegzethez jutott volna az egész csapat erre az időszakra. Nagyon remélem, hogy ez így is marad."
Vinales futotta egyébként a legjobb időt a Valenciai teszten nem is kis különbséggel és Jarvis arról is mesélt, hogy a Yamaha privát tesztjén is sikerült diadalmaskodnia tavaly Novemberben.
Jarvis azt is hozzátette, hogy Vinales bármit megteszek hozzáállása és az, hogy mindent megszeretne tanulni Rossitól egyszerűen lenyűgözte az olaszt és neki is jót tesz.
"Amit az utolsó teszten láttunk az engem is ledöbbentett. A legtöbb pilóta a nap végén ül a saját kis kialakított helyén, befejezik a munkájukat, összeszedik magukat, majd elindulnak vissza a hotelbe. De Maverick teljesen más. Nagyon kíváncsi és motivált volt úgyhogy egyszerűen csak átsétált Valentino oldalára és elkezdte kérdezgetni. Te Vale ezzel mi van? Na és azzal? Te mit gondolsz erről-arról? Látni lehetett ahogy Valentino is felvillanyozódott. Ő, lássuk be a legjobb valaha ebben a sportban és nagyon szereti megosztani a tapasztalatait, főleg egy olyan fiatallal mint Maverick. Persze, nem szereti hogyha megverik a pályán, de aki saját akadémiával rendelkezik, arra nem mondhatjuk, hogy fukarkodna a tudással."
Rossi egyébként a Sepang-i teszten a hatodik leggyorsabb időt futotta. De nem volt messze a csapattárstól, mindössze 0.221 másodperccel maradt el.
Az olasz egyébként nem fukarkodott a dicsérettel egyértelműen kijelentette, Vinales a bajnoki címért küzdhet 2017-ben. Jarvis azért azt hozzátette, hogy az egészséges és nyitott kapcsolatuk gyorsan megváltozhat ha egymással szemben találják magukat a bajnoki címért folytatott versengésben.
"Meglátjuk, hogy meddig tudjuk tartani ezt az állapotot a szezonban. Most még hamis benyomások alatt vagyunk mert ez egyáltalán nem kiélezett helyzet. Sőt ez most még egy kifejezetten baráti időszak. De a szezon vége felé már megváltozhat a dinamika a csapaton belül. De a lényeg most az, hogy remek érzéssel kezdjük az évet a garázsban. És most ez számít leginkább."
Vinalest is sikerült megkérdeznünk
- A Suzuki volt a legjobb hely arra, hogy kinődd magad azzá, aki ma vagy?
- Ha az idei motorral mehettem volna tavaly, akkor valószínűleg még jobban versenyeznék. De az rendkívül fontos volt, hogy nyugalomban készülhettem és tanulhattam. Nem volt eredmény kényszer, hatalmas elvárások, amik miatt több hibát is vétettem volna. Az ugrás akkor jött, amikor már többször tudtam versenyezni a legjobbak ellen. Ki tudja, ha tavaly is ezen a motoron ültem volna, akkor idén harcolhattam volna a bajnoki címért talán.
- Korábban azt nyilatkoztad, hogy nagyon vágysz arra, hogy tanulhass a leggyorsabbaktól. Mit sikerült tanulni tőlük?
- Különösen érdekes volt megfigyelni, hogy hogy működik a motorjuk. Például: Egyik hétvégén nem volt jó a kigyorsításunk, küzdöttünk vele és arra összpontosítottunk. Közben pedig az volt a baj, hogy túl korán fékeztünk és ott vesztettünk időt. Amikor az élmezőnyben mész, akkor látod meg, hogy hol veszíted a legtöbbet.
- Arról is beszéltünk, hogy hogy rajtolnál, ha az első sorból indulhatnál. Hogy képzelted az első kanyarokat az élről?
- Nagyszerűen kapom el a rajtot. Legalább is így képzeltem el. Nagyon agresszívnak kell lenned, hogy előre tudjál keveredni, de ha onnan indulsz, akkor meg kell védeni a pozíciódat. A rajt az egyik legkritikusabb pontja a futamnak. Sok helyet lehet nyerni viszonylag könnyen. Utána az előzés már más tészta.
- Hányszor kaptál figyelmeztetést az előtted álló nehézségekről és a Rossival való közös munkával kapcsolatban?
- Az egyetlen dolog, ami változik, hogy a Yamaha lesz a csapatom és a célok is mások lesznek. A csapattárs szerepe egy viszonyítási alap, hogy fel tudjad mérni hol tartasz és milyen szinten vagy hozzá képest. Egyértelmű, hogy első sorban őt kell legyőznöm.
- Nincs benned extra nyomás azzal kapcsolatban, hogy Lorenzot kell helyettesítened és Rossihoz fognak mérni az emberek?
- Igazából Aleix (Espargaro) is igen kemény rivális volt. Tavaly mindig ott volt a közelemben és olyankor 200%-ot kellett beleadnom.
- Mi a következő lépés számodra?
- Egy új csapathoz kerülök, akiknek nagy tapasztalata van és nekem ez hiányzott. Az egész csapat és a technikai stáb segítsége óriási lökést ad a következő szezonra. Nagy segítség ez és tényleg hálás vagyok a lehetőségért. Most már tudom milyen elől motorozni és akár végig harcban lenni a győzelemért. Szeretnék küzdeni a bajnoki címért jövőre!
Utolsó kommentek