Mindig is szoros kapcsolat volt Zolder versenypályája és Thierry Boutsen között, ami azzal folytatódik, hogy immár a belga versenyzőről nevezték el az egyik sikánt.
Thierry Boutsen a „Racing for Zolder“-programban nevelkedett, és lépkedett előre a Formula–3-as és 2-es kategóriákban, mielőtt 1983-ban a hazájában, Belgium erdejében, Spában bemutatkozott volna az F1-ben.
1984-ben aztán már Zolderben is F1-esként versenyzett, de az Arrowsában tönkrement a motor, úgyhogy a kockás zászlóig nem ért el.
Összességben viszont 11 év alatt 163 nagydíjon indult, és nyert is néhányat, az 1989-es Kanadai és Ausztrál GP mellett 1990-ben nálunk, a Hungaroringen is.
A szívéhez azonban Zolder áll a legközelebb, ahol mostantól az eddig „Kleine Chicane“ nevű kanyarkombináció a „Thierry Boutsen Chicane“-nevet viseli.
„Az első versenyemet itt futottam, és 1978-ban megnyertem a Benelux-bajnokságot, ami kinyitotta előttem az ajtókat – nyilatkozta Boutsen. – Később mivel részt vettem a Racing for Zolder-programban, a nagykövete lettem a pályának, amelynek az F1-es pályafutásomat is kösznhetem. Hatalmas megtiszteltetés ez a keresztelő, a legmélyebb tiszteletem a pályának és a vezetőinek!“
Utolsó kommentek