Üzemanyag-problémák miatt a Hyundai teljes hétvégéje katasztrofálisan alakult a WRC portugál fordulóján, és a csapatot irányító Andrea Adamo bocsánatot kért Sebastien Loebtől, amiért a legenda idejét pazarolta.

 

Nagyon önkritikusan nyilatkoztak a Hyundai irányítói azt követően, hogy a Portugál rali teljes csőddel végződött számukra az autó technikai problémái miatt.

Mind Dani Sordo, mind Sebastien Loeb versenyét üzemanyaghiba tette tönkre, márpedig a csapatnál tudják, a kilencszeres ralilegenda francia nem ezért tért vissza a WRC-be néhány verseny erejéig. Andrea Adamo csapatfőnök bocsánatot kért:

„Leszámítva, hogy természetesen szomorú vagyok, hogy a két meghibásodó autóval a Hyundai imázsát károsítottuk, azért is csalódott vagyok, hogy feleslegesen kértük fel Sebastient a versenyzésre.”

„A motivációjának sem tettünk jót azzal, hogy reménytelen küzdelemre kértük fel a győzelemért. Csalódtam magamban is, mert én vagyok a felelős a csapatért – elvesztegettem egy esélyt vele.”

Adamo elismerte, a következő versenyen mindenképp jóvá kell tenni az elkövetett hibát, mert tudja, a sportág élő legendájától nem várhatja el, hogy örömmel versenyezzen olyan helyzetben, amelyben nem nyerhet:

„Belerondítottunk egy szép történetbe Portugáliában, ami az én hibám. A legjobb, amit tehetek, hogy beszélek vele, és bocsánatot kérek a történtek miatt, és megtervezzük a jövőt. Üljünk le, és gondoljuk át, hogyan tovább. Egy kilencszeres világbajnok nyerni akar, nem pontokat csipegetni.”