Elképesztő jelenetsoroknak lehettek szemtanúi a brit F4 knokchilli fordulójának nézői, mert azt követően, hogy a Carlin két versenyzője összeütközött, a román Petru Florescu ököllel próbált elégtételt venni a kanadai Devlin DeFrancescón.

 

Az autóversenyzésben az egyes számú alapszabály, hogy soha ne menj neki a csapattársadnak, a brit F4-ben szereplő Carlin pilótáinak azonban mindezt sikerült egy percen belül minden értelmezés szerint is megszegni.

A második versenyen ugyanis Devlin DeFrancesco keményen támadta a negyedik helyen álló Petru Florescut, melynek az lett a vége, hogy összeakadtak az autók, és mindkét pilótának fel kellett adnia a versenyt. A kanadai a gumifalban végezte, ám még felocsúdni se volt ideje a becsapódás után, mert alig, hogy kikászálódott kocsijából, román csapattársa máris ott termett, és ököllel kezdte ütni őt. Hosszabb verekedés azért nem lett a dologból, mert egy éles szemű sportbíró azonnal kiszúrta a jelenetet, és szétválasztotta a tinédzsereket.

Az ügy természetesen nem maradt következmények nélkül: a forrófejű Florescutól levontak három pontot, törölték az első futamon aratott győzelmét és a hétvége további részében nem engedték autóba ülni, a balesetet előidéző DeFrancescót pedig a következő futamra tíz rajthelyes büntetéssel sújtották. Érdekesség, hogy a 17 éves román még listavezetőként érkezett Knockhillbe, ám ütközése, kizárása és pontlevonása miatt a hétvége után a hatodik helyre csúszott vissza.

Drága pofon volt…