Dobogós álmokkal érkezett, de végtelen csalódottsággal távozik Monzából Michelisz Norbert, mert a WTCC hétvégi fordulóján Mehdi Bennani felelőtlen manőverrel fosztotta meg őt a győzelem esélyétől. A magyar versenyző rég volt ennyire mérges.

 

A felemásan sikerült szombati időmérő után fantasztikusan indult Michelisz Norbert első versenye Monzában, hiszen remek rajtjának és első köreinek köszönhetően a győzelemre is reális esélye volt.

Ez azért igazán nagy szó, mert a szélsebes pálya egyáltalán nem fekszik a Hondának, ezért a magyar versenyzőnek erőn felül kellett teljesítenie, hogy ilyen előkelő helyzetbe kerüljön. A nyitófutam harmadik körében már Mehdi Bennanit támadta az első helyért, ám miután a Parabolica bejáratánál behúzódott ellenfele mellé a belső ívre, a marokkói egy kamikaze akcióval ráhúzta a kormányt, és mindkettejük versenyének véget vetett.

A magáról megfeledkező Bennanit a sportfelügyelők megbüntették, így a Hungaroringen öt rajthellyel hátrébbról kell majd indulnia, Micheliszt azonban ez már nem vigasztalja.

„Borzasztóan csalódott vagyok. Nem tudom, mikor voltam legutóbb ennyire mérges, nagyon nehéz feldolgozni az eseményeket. Ha már nem kezdett hamarabb védekezni és fékezni, akkor butaság úgy befordulnia a kanyarba, hogy én ott vagyok mellette. Ráadásul annyira balszerencsésen ért össze a két autó, hogy azonnal defektet kaptam, így ki kellett állnom a versenyből. Fantasztikusan működött az autó, futamgyőzelmet érhettem volna el Monzában, szóval elmondhatatlanul csalódott és mérges vagyok.”

Michelisz bosszúságára csak még rátett egy lapáttal, hogy a főfutamon az ötödik helyet az utolsó centimétereken vesztette el Nestor Girolamival szemben, miután az uruguayi hosszas üldözés után a befutónál egyetlen ezredmásodperccel előtte ért célba.