Fantasztikus hétvégét zárt Japánban Michelisz Norbert, aki a motegi pályán megszerezte első diadalát gyári pilótaként. A magyar versenyző ugyanakkor elárulta, extra terhet rakott rá, hogy a Honda vezetői a nyitófutam előtt egyértelműen kimondták: győzelmet várnak tőle a pole pozícióból.

 

Michelisz Norbert nem is álmodhatott volna szebb versenyhétvégéről Motegiben, hiszen gyári pilótaként első hondás győzelmét a csapat hazai pályáján, a japánok teljes vezérkara előtt szerezte meg. Miután az időmérőn tízedik lett, ezzel pedig kivívta a jogot, hogy a nyitófutamon az élről induljon, a magyar versenyző érezte, hogy óriási lehetőség kapujába lépett, ám az is igaz,ekkor  elképesztő nyomás nehezedett rá. A Honda vezetősége ugyanis nyilvánvalóan győzelmet akart a csapattól hazai pályán, és ki mástól is várták volna elsősorban, mint attól a pilótától, aki az élről indulhat az első versenyen.

„ Egész héten formális vacsorákon vettünk részt a Honda vezetőségével, és szombat este ki is lett mondva, hogy legalább egy futamgyőzelem kell Motegiben a projekt jövője szempontjából is – írta Michelisz a saját honlapján vezetett blogján. – És ezt nyilvánvalóan tőlem várták az első rajtkockából indulva. Izgultam, feszült is voltam az első futam előtt, de ez az extra nyomás mindig segítség, hogy többet hozzak ki magamból.”

Michelisz zsenialitását és mentális erejét mutatja, hogy nem roppant össze a teher alatt, és tökéletes versenyt futva győzött, mely nem csak a Honda vezetői, de saját maga miatt is nagyon fontos volt: „Amikor leintettek az első helyen, és kiszálltam az autóból, akkor az elmúlt hónapok összes bennem felgyülemlő feszültsége elpárolgott. Úgy ünnepeltem, mintha világbajnoki címet nyertem volna, és ez a győzelem most tényleg elképesztően sokat jelentett nekem. Ez volt az ötödik futamgyőzelmem a WTCC-ben, de ilyen kiélezett helyzetben, ekkora tét mellett talán az első. Utólag belegondolva talán kicsit túl is dimenzionáltam az első gyári pilótaként aratott siker jelentőségét.”

„De akárhogyan is próbáltam magam nyugtatni, legbelül ott volt a tüske bennem, hogy a két csapattársam már nyert, de én még mindig nem. Ezt a gondolat rátelepedett az összes mozdulatomra. Emiatt néha talán görcsösen is akartam ezt az első győzelmet, ez látszott Argentínában is. De most végre elengedhettem a démont, ezzel a futamgyőzelemmel egy csapásra felszabadultam, és érzem magamon, hogy visszatértem a korábbi nyugodt állapotomba.”

A japán hétvégén elért eredményeinek köszönhetően Michelisz már csak 27 pontra van az összetett második helyétől, melyet a hátralévő hat futamon még simán megszerezhet.

 A bajnokság állása 18 verseny után:

1. José María López        319 pont

2. Tiago Monteiro           199

3. Yvan Muller                 199

4. Rob Huff                      178

5. Michelisz Norbert      172