A tavaly novemberi idényzáró óta először találkozott Michelisz Norbert azzal az Yvan Mullerrel, aki akkor teljesen öncélú, felesleges manőverrel fosztotta meg a magyar versenyzőt az összetettbeli bronztól. Úgy tűnik, most már szent a béke.

 

Noha Yvan Muller tavaly visszavonult a WTCC-től, a bajnokság első futamán ő is ott volt Marokkóban, így nyilván Michelisz Norberttel is találkozott.

A két pilóta most először futott össze azóta, hogy a francia roppant sportszerűtlenül maga elé engedte Tiago Monteirót az utolsó 2016-os futamon, így megfosztva a magyar versenyzőt az összetettbeli harmadik helytől. Michelisz akkor nem tagadta, elképesztően rosszul esett neki ellenfele tette, és az eset után még ezt írta blogján:

„Arra számítottam, hogy Muller a WTCC-s búcsúfutamán foggal-körömmel küzd majd minden egyes pozícióért, ahogyan azt az elmúlt tíz évben tette. Továbbra is az egyik legjobb pilótának tartom, aki ellen valaha versenyeztem, és azt sem vitatom, hogy joga volt ehhez a döntéshez, amit nekem el kell fogadnom. Neki viszont azt kell elfogadnia, hogy megvan a véleményem a dologról. Nem beszéltünk a futam után, ebben az esetben nem is lett volna mit mondanunk egymásnak.”

Azóta viszont eltelt négy hónap, Michelisz pedig Marokkóból már egy közös fotóval azt üzente: „Megbeszéltünk mindent, nincs harag.”

Nagy kérdés, vajon egy rövid találka tényleg elég volt-e ahhoz, hogy átbeszéljék a történteket és Muller tényleg elő tudott-e állni valamilyen épkézláb magyarázattal, vagy a magyar versenyző egyszerűen csak szeretné már lezárni ezt a negatív történetet. Szurkolóit mindenesetre nem igazán győzte meg, és a fotó alatt a többség még mindig dühösen idézte fel a katari emlékeket.

Hogy valaha megtudjuk-e a teljes igazságot? Nem biztos, az viszont jó, hogy Michelisz már nem foglalkozik az esettel, ami a marokkói szezonnyitón is látszott, hiszen kapásból az ötödik és a második helyen zárta az első két futamot, az összetettben pedig a második helyre állt Monteiro mögé.