Tehetséges, vérprofi, céltudatos. Így lehet jellemezni Nagy Dánielt három szóban. Még 20 éves sincs, de már a túraautó világbajnokságban versenyez, mindezt korát meghazudtoló hozzáállással. A következőkben szó esik célokról, felkészülésről és a kezdeti nehézségekről is.

 

Lassan teljesíted életed első világbajnoki szezonját. Hogyan látod az elmúlt pár hónapot?

Ha jellemeznem kéne, akkor azt mondanám, hogy tapasztalatdús. Miután bejelentették Fecót (Ficza Ferenc) és engem onnantól kezdve elindult egy álomutazás. Én az elmúlt 4-5 évemet rááldoztam teljesen az autósportra. A WTCC (Túraautó Világbajnokság) egy végső cél, egy álom volt számomra, de hirtelen 18 évesen láss csodát: összejött. Már az elején is -amikor nem volt motor az autóban- minden hétvégére úgy készültem, mintha indulnék. 5 nappal a versenyek előtt már tudtam mindent a pályáról, volt olyan is, hogy több száz kört mentem szimulátoron.

Mit éreztél, amikor először kigurultál az autóval?

Először is nagyon boldog voltam, hogy sikerült elindulnom vele, hiszen a kuplung egészen más érzékelési ponttal bír, mint egy utcai autónál. Óriási érzés volt. A boxutca elejében voltunk és mindenki tapsolt, hogy végre megérkezett a második Zengős Honda. 1 kört kellett megtennem az autóval és 100 km/h-val gurultam végig, hogy ne történhessen semmi hiba és azért valljuk be ez versenypályán elég lassú tempó. Életem legnehezebb pillanata volt. Nem volt rádiós összeköttetés a csapattal és így kellett egy csomó gombot állítani plussz motorelektronikát stb… Leírhatatlan volt az első pár kör tényleg.

Neked ez hatalmas lépés volt motorerőben és minden téren, hiszen a Suzuki Kupában versenyeztél. Hogyan tudtad kezelni ezt a váltást?

Nehéz volt, illetve különleges. Egy 100 lóerős Suzukiról beszélünk, ami közelebb áll az utcai autókhoz. Nagyon erős a mezőny a bajnokságban, de a technika költséghatékony. A Honda egy 400 lóerős, ízig-vérig versenyautó. Nagyon komoly a különbség, amikor először lenyomtam a gázt és megindult, meghűlt az ereimben a vér.

Mennyit fejlődtél ezalatt a pár futam alatt?

Emberileg roppant sokat. Jónéhány dolgon mentem végig, ami elkísér egész életemben. Rengeteg új kultúrát ismerhettem meg a távol-keleti versenyek miatt például. Mint pilóta? Az egy óriási dolog, hogy olyan versenyzőktől tanulhatok, mint José María López vagy Michelisz Norbi.

Kitől tanultál a legtöbbet?

Michelisz Norbi. Vele többször le tudtam ülni megbeszélni a vezetéstechnikai kérdéseket. Nem azt mondta, hogy mit csináljak másként, hanem hogy hogyan jöjjek rá a saját hibáimra. Amikor leülök a telemetria elé és a kapott információk felhasználásával egyre több hibát tudok kijavítani és egyre több kérdőjelre kapok választ.

Nagyon örülök, hogy szóba hoztad a telemetriát, mert a következő kérdésem pont az autóversenyzés hátterére vonatkozik: Mennyit készülsz egy futamra?

Én a sokat készülős pilóták csoportjába tartom magam. Már a Suzuki Kupában is sokan úgy gondolták, hogy hajlamos vagyok túlzásokba esni a felkészülés során. Általában másfél héttel verseny előtt már odafigyelek mindenre: Időben fekszem, nem bulizom, egyre többet készülök a versenyre.

Mit takar ez a felkészülés?

Konkrétan fizikai edzések, kardio edzések, hiszen néha 70-80 fok van a fülkében és itt már komoly állóképességre van szükség. Ezen felül szimulátorozom is. Azért szimulátoroztam, hogy fejlesszem a képességeimet és betanuljam az ismeretlen pályákat. Ennek idén nagyon nagy szerepe volt, hiszen csak olyan pályákon versenyeztem, amiken eddig még sosem. Remek programok vannak, amik szinte teljesen lemodellezik a pályákat, de természetesen nem adnak vissza mindent teljesen.

Hogy tudod összeegyeztetni a barátokat, családot, kapcsolatokat a versenyzéssel és a folyamatosan utazó életmóddal?

12 verseny van egy évben, ezek körülbelül 1 hetet vesznek igénybe utazással, versenyzéssel együtt. Ez azért elég számottevő. Emellett több médiaeseményen kell részt venni, amit nagyon élvezek. De igen… Ezzel bejött az is az életembe, hogy naptárt kell vezetnem arról, hogy ezt az egészet úgy tudjam kontrollálni, hogy lássam a fontossági sorrendet. Az iskolával is néha gondban vagyok, de megpróbálom kellő felnőttséggel és komolysággal teljesíteni ilyen téren is.

Kit tartasz a legprofibbnak hozzáállás szintjén a jelenlegi mezőnyből?

Hmm… Jó kérdés. Ehhez kicsit jobban kéne ismernem a többieket…

Az eddigi tapasztalatok alapján mondjuk?

(Michelisz) Norbinak nagyon jó az egyensúly a felkészülésében. Ezt tapasztalom is, hiszen közös edzőnk van. Akin még látom, hogy nagyon komolyan készül az Nicky Catsburg. Ha az eredményei nem is tükrözik mindig, de tegyük hozzá, hogy az autója sincs olyan szinten, amivel kiugrót lehetne nyújtani. Én őt tartom az egyik legnagyobb ígéretnek a mezőnyben. Mindig lazán jelenik meg és átgondoltan versenyez a pályán. Megteremt egy olyan állapotot magában, amivel a legjobbat hozza ki magából és erre törekszem én is mindig.

Mik a célok a jövő évi szezonra?

Egyelőre lépésről lépésre haladunk. Minden edzésre úgy megyünk ki, hogy amikor visszaérünk a boxutcába, azt tudjuk mondani, hogy: „megint tanultunk valamit!”. Jövőre már, ha tudunk táplálkozni az idei tudásunkból és képesek leszünk folyamatosan fejlődni, akkor én örülnék a  stabil pontszerzéseknek a következő szezonban.

Vannak távlati céljaid? Hol képzeled el magad 5 év múlva?

Phú… Megmondom őszintén, hogy ilyen előre nem gondolkoztam még. Egyelőre kapkodom a fejem és próbálom megélni a jelent.

Ugorjunk ki a jelenből kicsit…

Sejtettem, hogy ez következik (elmosolyodik). Azért érdekes ez, mert a WTCC-t tényleg a végső célnak és állomásnak gondoltam el. Én túraautózásban képzeltem el a jövőmet és jelenleg ott vagyok, ahol szeretnék lenni. Az az álmom, hogy egy pár éven belül olyan technikát  tudjunk összerakni a csapattal, amivel esély van a világbajnoki címért folyó harcban. Elsődlegesen 5 év múlva szeretnék még a WTCC-ben szerepelni. Ha ez így lesz, akkor megígérem, hogy én leszek a világ legboldogabb embere! A világbajnoki cím azonban egy távoli álom még.