A rali-vb-n szereplő Citrorennél elismerték, idén óriási nyomás nehezedik rájuk azzal, hogy visszatért hozzájuk az elmúlt hat szezon mindegyikében világbajnoki címet nyerő Sebastien Ogier.

 

Fantasztikus lehetőség, egyben óriási felelősség is a Citroennek, hogy 2019-re a francia a csapatot választotta a címvédő Sebastien Ogier, hiszen a sztárversenyzővel a volánnál a világbajnoki címen kívül minden más eredmény kudarcot jelentene.

Tudja ezt a csapatfőnök Pierre Budar is, aki elmondta, annak ellenére, hogy legutóbb 2012-ben értek fel a csúcsra, most csakis a tabella első helye lesz elfogadható:

„Természetesen nyernünk kell, ezért vagyunk itt. Ezzel a céllal vágunk neki a szezonnak, és ilyen versenyzőkkel ez nem is lehet véletlen.”

„Majd kiderül, elég nagyot léptünk-e előre, de egy teljes éven át dolgoztunk a csapat újraszervezésén. Vannak új technikai szakembereink, új versenyzőink, szóval természetesen abban bízunk, hogy újra a győztes ösvényre lépünk.”

A csapatfőnök elárulta, folyamatosan fejlesztik az autót, amelyhez a versenyzők visszajelzései is segítséget nyújtanak. Ogier ebből a szempontból is kulcsfigura, és meg van róla győződve, hogy jól döntött, amikor 2011-es búcsúját követően újra csatlakozott a Citroenhez:

„Minden egyes megtett kilométer nagyon fontos. Ez egy felfedező expedíció, mely során a lehető leghamarabb megpróbáljuk kielemezni, mi nem jó az autón, és min kéne fejleszteni.”

„Csapattársaimmal rámutattunk a kritikus területekre: jó, hogy az elmúlt évekből közvetlen összehasonlítási alappal rendelkezünk. A legfontosabb, hogy az autó harcban állhasson a világbajnoki címért, és stabil alappal kezdhessük meg az évet.”