Neves vendégei lesznek a 2018-as Brit-ralinak: a négyszeres világbajnok finn Juha Kankkunen és walesi navigátora, Nicky Grist.

 

Huszonöt éve már, hogy legendás győzelmét aratta a Brit-ralin a finn Juha Kankkunen és walesi sporttársa, Nicky Grist: 1993-ban hóban-fagyban győztek Angliában.

„A legborzasztóbbak voltak a körülmények, amiben valaha is versenyeztem az Egyesült Királsyágban. Úgy vezettünk a jéggé fagyott utakon, mint a svéd téli ralikon, de nagyon nehéz volt – viszont kiváló rendezvény“ – emlékezett Kankkunen, aki gyakorlatilag a csapattársának nyerte meg a viadalt.

„Addigra megnyertük a vb-t, de Juha azt mondta: ‘Boyo, ezt neked fogjuk megnyerni’. Megígérte a rajt előtt – nosztalgiázott Grist. – Botrányosak voltak a körülmények, a havon volt némi tapadás, de fagyos, jeges utak így is életveszélyesnek tűntek. Juha viszont nyugodt maradt és csak úgy sugárzott belőle a tehetség, szinte szárnyalt. Nagyon akarta, hogy a hazai pályámon győzzünk.“

Gristnek ez sikerült négy évvel később is, csak akkor már Colin McRae mellett ült.

Most azonban Kankkunennel számítanak majd a díszvendégeknek: az idei Brit-rali egyik utcai szakaszán parádézhatnak majd a Toyota Celica GT-Fourral, amely Grist tulajdonában áll: ezzel versenyeztek együtt utoljára, az 1994-es évad zárófutamán, Portugáliában.

Ezúttal persze interjúznak és aláírásokat is osztogatnak majd.