schumacher család fia kis schumi schumi3 forma1 bajnok betegség világbajnok ralph michaelBár talán az autóversenyzés történetében egyik fiatal tehetség lépéseit sem követték még olyan árgus szemekkel, mint Mick Schumacherét, a német remekül állja a sarat és igyekszik csak a vezetésre figyelni.

 

Sikeres F4-es szezonokkal a háta mögött a 17 éves Mick Schumacher idén már abban a Formula-3-as Európa-bajnokságban fog pallérozódni, ahonnan az utóbbi időben Max Verstappen és Lance Stroll is képes volt néhány további lépcsőfokot kihagyva egyenesen a Formula-1-be ugrani. A fiatal Schumacher pedig - akinek apja nemrég lett 48 éves - egyértelművé tette, hogy noha elsietni nem akarja a menetelést, de előbb-utóbb neki is feltett szándéka az F1-es mezőnybe kerülni.

Én is világbajnok akarok lenni, ahogy minden versenyző. A következő lépés az F3 számomra, ami komoly kihívás lesz, de az elmúlt hetekben végzett tesztekből tudom, hogy az autót remek érzés lesz vezetni. Minden nagy név ebből a kategóriából emelkedett ki. Ez a sorozat profizmus terén már egy kicsit közelebb áll az F1-hez, és így persze egy kicsit nehezebb is.

Megfigyelők szerint a fiatal német a pályán olykor már most képes apja, Michael Schumacher rámenősségét idézni, amiről ő maga a következőket vallja: „Már gokartban is jól ment az előzés, és a formulaautókban sincs vele gondom. Ösztönből vezetek és a megérzéseimre hallgatok. Ha meglátok egy rést, akkor ott bepróbálkozok - ha pedig nem sikerül, akkor megkísérlem még egyszer.”

schumacher család fia kis schumi schumi3 forma1 bajnok betegség világbajnok ralph michael

Egy korábbi versenyző fiaként mindig extra nyomást jelent előrelépdelni a ranglétrán, pláne akkor, ha ez a versenyző történetesen az F1 történetének legsikeresebb alakja. Arról nem is beszélve, hogy a síbalesete óta eltelt három évben csak tovább fokozódott a hétszeres bajnok iránti érdeklődés az egész világon. Micknek ezzel a teherrel és ezekkel a kérdésekkel kell együtt élnie, ám látszik, hogy menedzsere és támogatói nagyon jól felkészítették a médiától érkező nyomás kezelésére.  

Lehet, hogy nagy figyelem helyeződik rám, de én csak versenyezni akarok, és ez számomra a legfontosabb

- rázza le magáról szakadatlanul a családi hátterét firtató kérdéseket.

A 17 éves tehetség nevét és az apja védjegyévé váló hét csillagos sisakját is büszkén viseli, a győzelmek helyett még fontosabbnak tartja a tanulást, és nem titkolt szándéka, hogy Nico Rosberg példáját követve ő is világbajnokká váljon édesapja után.

 Hogy érzed milyen volt a 2016-os éved?

Egy új csapathoz kerültem, ami nagy kihívást jelentett, ráadásul mindjárt két bajnokságban. Jó tapasztalat volt. Azonnal jól kijöttünk a Premával. És emiatt ez egy jó szezon volt, melyben sokat tanultam.

A tanulás fontosabb a bajnoki címeknél?

A tanulás élvezett elsőbbséget. De mindig a győzelem volt a cél. Nem mindig sikerülhet. A hibák a tanulási folyamat részét képezik, hiszen megtanuljuk, hogyan ne kövessük el őket a jövőben.

 Mi az, ami különösen jól megy neked?

Talán az előzés. A gokartban egész jól megtanuljuk, hogyan kell helytállni a párharcokban, ez sokat segített. Egyszerűen csak élvezem a versenyzést. Számomra ez természetesebbnek érződik, és emiatt talán kicsit könnyebben is megy, mint másoknak.

Az már tény, hogy 2017-ben a Forma–3-ban versenyezel? Mert volt róla szó, hogy esetleg a DTM-be kerülsz…

Igen, a Premanál maradok, és a Forma–3-as Európa-bajnokságban fogok versenyezni. Ez már biztos.

Ez az ideális sorozat számodra?

Mindenképpen. Ez az a lépés, amit minden nagy pilóta meglépett és a sorozat, amelyben valamennyien megfordultak. Nekem is segítségemre lehet, hogy egy ilyen profi csapattal dolgozhatok együtt. Szakmai szempontból ez egy fokkal közelebb visz a Forma–1-hez, minden szorosabb és emiatt egy fokkal nehezebb is.

schumacher család fia kis schumi schumi3 forma1 bajnok betegség világbajnok ralph michael

Van valami határidőd, hogy mikorra akarsz a F1-be kerülni?

Ha majd úgy érzem, készen állok erre a lépésre. De még magam sem tudom, ez a pillanat mikor érkezik el.

Postoltál magadról és Nico Rosbergről egy fotót az F1-es bajnoki serleggel, és azt írtad alá, hogy te is szívesen megszereznéd.

Mindenképpen ez a célom. Szeretnék Forma–1-es világbajnok lenni. Ahogy szerintem minden versenyző.

Van kedvenced a Forma–1-ben?

Ott fent mindenki nagyszerűen teljesít. Van huszonkét versenyző, aki ülést kapott és mind jó munkát végeznek.

Van valami szerencsehozó kabalád a versenyeken?

Nem igazán vagyok babonás. A hét csillag azért van a sisakom tetején, mert a családhoz tartoznak, és szívesen versenyzem velük. Tehát ha kabaláról van szó, akkor azt mondanám, a sisakom az.

Össze lehet téged hasonlítani a fiatal Forma–1-es versenyzőkkel, mint Max Verstappen vagy Esteban Ocon vagy csak a saját útját járja?

schumacher család fia kis schumi schumi3 forma1 bajnok betegség világbajnok ralph michael

Úgy csinálom, ahogy helyesnek érzem és a magam módján kell elérnem, hogy a nevem oda kerüljön.

A gokartban még édesanyád leánykori nevével versenyeztél. Nem lenne jobb továbbra is ez a fajta anonimitás?

Mick Schumacher a nevem, így hívnak és örülök, hogy ezen a néven versenyezhetek. Akkoriban jó volt más néven versenyezni, hogy a sajtót távol tartsuk, hogy nyugodtan tanulhassak, hogy egyszerűen csak jól érezhessem magam. Most már vagyok olyan idős, hogy kézben tudjam tartani a dolgokat és ennek ellenére is fejlődni tudjak, még ha nagy is körülöttem a felhajtás.

Nem érzel évről évre nagyobb nyomást a Schumacher név miatt?

Nem, ez még belefér. Én csak versenyezni akarok ez a legfontosabb. Amíg tudok, addig boldog vagyok.

schumacher család fia kis schumi schumi3 forma1 bajnok betegség világbajnok ralph michaelSzereted az olyan beceneveket, mint a Mini Schumi vagy a Schumi 3?

Ezeket még nem hallottam de nem zavarnak, sőt valahol még hízelgőek is.

Érzel félelmet, amikor autóba ülsz vagy inkább csak tiszteletet?

Szerintem a tisztelet a legfontosabb szó. Ha ezt elveszted nem vagy elővigyázatos sem de ez fontos, mert gyorsan akarsz átmenni a kanyaron és közben sokan vannak még a pályán. Fontos a tisztelet. Persze az is, hogy kockáztass, hogy kitűnj és a végén gyorsabb legyél a többieknél.

Van amit 2017-ben másképp akarsz csinálni mint 2016-ban? Esetleg olyan terület amiben tudsz még javulni?

Mindenképp! Ez is a tanulási folyamat része. A legfontosabb, hogy jól összerakjam az időmérőket és a versenyeket. Az időmérő előtt mindig nagyon izgatott az ember és idén nem mindig sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Ezen javítanom kell.

Idén nagyjából ötven versenyed volt. Mennyire viselt ez meg?

Nem annyira. A korai években fontos, hogy sokat üljünk az autóban. Minél több kilométert teszünk meg annál több a tapasztalatunk. Az csak segíthet, hogy autóban ülök.

Most tizenhét éves vagy már versenyzel de még nincs jogosítványod…

Ezt azonnal meg akarom csinálni! Amint tizennyolc leszek, meg is próbálkozom vele!

 

A BILD írása alapján.