Az idénynyitó óta első dobogós helyezését érte el Valentino Rossi a MotoGP múlt hétvégi Le Mans-i versenyén, az olasz klasszis azonban igyekezett lehűteni a kedélyeket: szerinte a kiemelkedő eredmény inkább a pálya vonalvezetésére, semmint a Yamaha előrelépésére vezethető vissza.

 

Valentino Rossi szurkolói elkezdtek bizakodni kedvencük Le Mans-i dobogós helyezése után, a Yamaha sztárja viszont igyekezett reálisan értékelni helyzetét a versenyt követő napokban.

Az olasz versenyző is nagyon szeretné, ha csapata végre áttörést tudna elérni, és eljutna a legjobbak szintjére, de úgy véli, kiemelkedő eredményében a szerencsének és a külső körülmények közrejátszásának is nagy szerepe volt.

Rossi előtt Andrea Dovizioso és Johann Zarco is elesett, ráadásul a pálya vonalvezetése is kedvezett a Yamahának, ezért a klasszis szerényen tekint a jövőbe:

„Az időmérőn lassú voltam és csak a kilencedik helyről indulhattam, ezután pedig pesszimistán vártam a folytatást, mert szombaton nem végeztünk jó munkát. Utána viszont nagyon keményen dolgoztunk, változtattunk a beállításokon, és ez eredményre vezetett.”

„Rengeteget fejlődtünk, jobb lett a gyorsulás és nőtt a tapadás. Már a bemelegítő edzésen sem ment rosszul, hiszen ötödik lettem, és jó tempót diktáltam, így már ekkor sejtettem, hogy jó versenyem lehet. Ha a harmadik sorból indulsz, mindennek tökéletesen passzolnia kell, de sikerült jól rajtolnom, az első körökben én voltam a leggyorsabb, és tartani tudtam az élmenők tempóját.”

„De ez a pálya általában mindig jó hozzánk, tavaly is a Yamaha dominált. Akkor kiesetem, de ha célba érek, az első három helyen yahamás versenyző végez. Szeretném azt mondani, hogy máshol is gyorsak leszünk, de sajnos a pálya vonalvezetése tényleg sokat segített most.”