Valentino Rossi elárulta, azért is döntött úgy, hogy 2020 végéig meghosszabbítja szerződését a Yamahával, mert nem akart abba a hibába esni, mint Michael Schumacher, aki túl korán vonult vissza, visszatérése után pedig már csak árnyéka volt önmagának.

 

Fantasztikus hírt közölt múlt héten Valentino Rossi, aki bejelentette, hogy további két évre, azaz 2020 végéig hosszabbított a Yamahával. Ez azt jelenti, hogy az olasz klasszist 41 éves koráig még biztosan a MotoGP mezőnyében láthatjuk, döntését pedig meg is magyarázta.

Rossi túl sok olyan példát látott, amikor egy-egy kiváló versenyző túl hamar vonult vissza, aztán néhány év szünet után már nem tudott azon a szinten teljesíteni, mint amikor abbahagyta. Közéjük tartozott az F1 legendás alakja, Michael Schumacher is, aki 2010-ben három év kihagyás után tért vissza a világbajnoki sorozatba, ám három mercedeses szezonjában alig emlékeztetett régi önmagára.

„Sok olyan nagyszerű versenyzőt láttam, akik pályafutásuk maximumán hagyták abba, mint például Schumacher, Biaggi vagy Bayliss. Én inkább úgy döntöttem, hogy a lehető legtovább kitartok, mert nem akarok a visszavonulás után azon morfondírozni, hogy ’talán bennem van még két jó szezon.’ Igen, benne van a kockázat, hogy egy idő után már nem maradok a csúcson, de ezen logika alapján már hat, hét, nyolc évvel ezelőtt visszavonulhattam volna.”

Rossi elmondta, elgondolkodott azon is, hogy csak egy évvel hosszabbítja meg szerződését, de döntése során figyelembe kellett venni a versenyzőpiac dinamikáját is.

„Hogy összhangba kerülj a többiek szerződésével, mindig két éves ciklusokban kell gondolkodni. Ha aláírsz, két évre kell tenned, hogy szinkronba kerülj a többi topversenyzővel. Azt hiszem, én vagyok az első, aki megpróbál negyven felett is a legmagasabb szinten maradni. Szerintem ez a mezőny jelenlegi tagjainak is sikerülhet majd. Ha fizikailag bírod, képes lehetsz rá, onnantól már csak a motiváción múlik.”

Rossi az évadnyitó Katari Nagydíjon a harmadik helyet érte el.