Remekül kezdődött a két magyar kamionos egység számára a rangos Marokkó-rali, melyen olyan sztárok is rajthoz álltak, mint Nasszer Al-Attijah vagy Mikko Hirvonen. Fazekas Károly a második, Kovács Miklós pedig a harmadik helyen áll a kamionosok között az első igazi próbatétel után.

 

A magyar terepkamionosok szempontjából minden értelemben új fejezetet jelent az október elején induló Marokkó-rali, hiszen Kovács Miklós most versenyez először vadonatúj „csőrös” járgányával, Fazekas Károly pedig első sivatagi megméretésén vesz részt kamion volánja mögött.

Bár az ilyen helyzetekben az első szakaszok általában az ismerkedésről és az óvatos tapogatózásról szólnak, a két kamionos egység villámgyorsan belelendült, és a szuperspeciál utáni első igazi próbatételen is tökéletesen helytállt. A versenyzőkre egy nap alatt két szelektív várt, és bár az 50 és 70 kilométeres távok hosszra nem tűnnek soknak, így is rengeteg leküzdendő akadályt jelentettek. Kovács Miklósék például először egy felborult kamion kisegítésével vesztettek értékes időt, majd egy japán autós állta útjukat, ám a Scania Qualisport Torpedo így is jelesre vizsgázott, hiszen összetettben a harmadik helyen áll.

„Ez volt a Torpedo első hosszabb versenynapja és ismét csak azt tudom mondani, hogy van okunk az elégedettségre” – mondta boldogan Kovács Miklós. – „Roppant kényelmes a kamion, nem rázza ki a lelket belőlünk, ráadásul komolyabb műszaki gondunk sincs, ami annak fényében örvendetes, hogy egy vadonatúj járműről van szó.”

De még nála is elégedettebben szállt ki kamionjából az autóval korábban három magyar bajnoki címet szerző Fazekas Károly, ő ugyanis (épp Kovács korábbi járművével) az összetettbeli második helyre ugrott fel. A magyar egységek szempontjából tehát nem is kezdődhetett volna jobban a Marokkó-rali, amelyen olyan sztárok is rajthoz álltak, mint Nasszer Al-Attijah, Mikko Hirvonen vagy Carlos Sainz.

A verseny rangját jelzi, hogy ezek a nagymenők mind a következő Dakarra készülnek fel Marokkóban, ami tovább növeli kamionosaink eddigi sikereinek értékét.