Amikor az embernek lehetősége van arra, hogy interjút készítsen napjaink egyik legkarizmatikusabb, és legtehetségesebb műsorvezetőjével, akkor nem habozik, egyből megragadja a lehetőséget. Rory Reid az új Top Gear stáb egyik üde színfoltja. 

 

Számomra már az elejétől világossá vált, hogyha a Top Gear sikeres akar lenni, akkor rá, Matt LeBlancra, és Chris Harrisre kell építeni. Ez nem csak nekem vált egyértelművé, ugyanis az első évad után, a BBC megköszönte Chris Evans munkáját és a már említett hármasra bízta a következő évad forgatását.

Vágjunk is bele, hiszen Rorynak volt bőven mondanivalója, a műsorvezetésről, az autók körüli trendekről, motorsportról és még többről…

Mi a legnagyobb kihívás a Top Gear vezetésében?

Nagyon hosszan forgatunk, mert nehéz készíteni a műsort. Úgyhogy gyakran hajnal 4-kor kezdjük, és másnap hajnali 1-ig csináljuk. Aztán 3 óra alvás és kezdődik az egész herce-hurca elölről. A hétvégére sokszor úgy érzem mintha jet-lagem lenne, még úgyis ha nem is utaztam sehova se. Most már ott tartok, hogy két ébresztőórát hordok magammal és arra is beállítom az órákat, hogy jelezzenek amikor le kell feküdnöm. Hosszú és nagyon intenzív munka.

Mi a kedvenc részed a műsorban?

Ami a legnagyobb elégedettséggel tölt el, az az a pillanat amikor úgy adom vissza az autót a gyártónak, hogy NEM törtem össze. Az mindig jó érzés. Nagyon nagy a felelősség amikor rád bíznak egy 100 millió forintos autót, ami még meg sem jelent és a rendező arra kér, hogy driftelj egy hajtűkanyarban a hegy tetején. Egy pillanatnyi figyelmetlenség, vagy koncentrációhiány, és összetörheted az autót, vagy megölheted magad, vagy valaki mást. Úgyhogy gyakran érzek felszabadultságot, amikor visszaadom a kulcsot és léphetek a következő autóra.

Műsort vezetni nyilván fárasztó munka, ahogy mondtad is, de azért egy akkora autóbuzinak mint te biztos nagy élvezet is. Hogy zajlik ez? Mekkora része munka és mekkora része szórakozás?

Próbálom minél jobban élvezni a pillanatot, amennyire csak tudom, de azért a nagy része munka. Valójában nagyon kevés az az idő amikor úgy vezetheted az autót, hogy csak élvezed, és semmi más nem érdekel. Akárhányszor vezetek, mindig jegyzetelek fejben, vagy a telefonom, hogy rájöjjek az autó miért viselkedik úgy ahogy. A kezelhetőségen, gumikon, váltón, motoron gondolkozom, és azon, hogy tudnám átvezetni a gondolataimat, hogy kerek egész legyen belőle. Ha nem ezt csinálom, akkor épp az ideális éveket nézem, tanulom, vagy csak próbálom nem összetörni az autót.(nevet) Így teljes az élmény azt hiszem.

A motorsport nézettsége és a helyszíni látogatottsága folyamatosan csökken. Szerinted mit lehetne kezdeni, hogy megállítsuk a zuhanást és növeljük a bevonzott tömeget?

A motorsportoknak hősökre van szüksége. A gyerekeket nem fogja érdekelni, bevonzani a sport, ha nincs valami ok amiért fel tudnak nézni a pilótákra, versenyzőkre. Már pedig a motorsport mostanában nem nagyon bővelkedik példaképekben. Rengeteg esetben a pilóta egy gazdag kölyök, akit apuci befizetett, hogy ne unatkozzon. Nem sok olyan eset van már, amikor egy igazi ’’utcakölyök’’ kerül be az elitbe, és dolgozza fel magát szépen lassan. Sajnos ez a tendencia jellemző az alacsonyabb divíziókban is jellemző. Itt is egy kisebb vagyon kell ahhoz, hogy be tudj csatlakozni. Több olyan program kell, ahol az igazi, nyers tehetségek tudnak bizonyítani.

Jöjjön néhány gyors, rövid kérdés, mert jó pár dolgot szeretnék még érinteni. Szóval. Milyen a Stiggel dolgozni?

Nagyon unalmas. Egészen addig amíg be nem ültök egy autóba.

Mi a kedvenc részed a felújított TopGear pályán?

Az ugratás elég izgalmas. Jó körülmények között, egy jó sofőr komoly ugrásokat is végre tud hajtani.

Melyik ország készíti a legjobb autókat a világon? Miért?

Azt hiszem, a németeket kell mondanom. Egyértelmű, hogy ők készítik a legizgalmasabb, leginspirálóbb és legjobban megépített autókat a piacon.

Amikor egy autó tervezéséről beszélünk, mi a legfontosabb elem számodra? Esztétika? Teljesítmény?

Esztétika. Minden idióta képes egy autót gyorssá tenni, de csak egy páran képesek egy kocsit igazán gyönyörűvé varázsolni.

Tudsz nekem néhány szót mondani arról, hogy milyen lesz az új Top Gear évad?

Sokat még nem mondhatok róla, de ha minden terv szerint megy, akkor ez lesz a legizgalmasabb, legambiciózusabb és legszórakoztatóbb Top Gear évad hosszú idő óta. Nagyon izgatott vagyok miatta, még izgatottabb mint tavaly, pedig akkor az egy új kihívás volt.

Mi volt a legelső autód?

Rengeteg szörnyű autót kaptam tinédzser koromban. Leginkább azokat amik már nem kellettek a családban senkinek. Az első autóm amit a saját pénzemből vettem, egy Vauxhall Astra GTE 8V volt. Azért akartam mert relatíve gyors volt és digitális műszerfala volt. Már akkor is imádtam mindent ami high-tech. Ez azóta se változott.

Mi a legizgalmasabb autó, amit valaha vezettél?

Az Ariel Atom. Lenyűgözően gyors. Minden más autó olyan lassúnak tűnik mellette, mintha állnál. Azt hiszem sose felejtem el azt a gyorsulást, amit abban tapasztaltam.

Mi miatt lettél autós fickó? Ha egy dolgot kell választanod…

Ez könnyű. Számomra mindig az volt az egyik legjobb dolog, hogy az autók milyen nagy szabadság érzetet tudnak kiváltani. Tinédzserként, mikor már volt autóm, az azt jelentette, hogy bármikor, bárhova, bárkivel eltudtam menni. Nem is értem, hogy az emberek miért nem tudnak kapcsolatot kialakítani az autóikkal, amikor rengeteg kalandot, és élményt köszönhetnek nekik.

Mi a kedvenc versenyzési formád? Miért?

A Formula 1. Sokszor ez a legunalmasabb, de nagy Lewis Hamilton rajongó vagyok. Szerintem a sport egyik legizgalmasabb figurája, egyszer csak azon kaptam magam, hogy áhítattal nézem amit csinál. A folyamatosan hullámzó kapcsolata Rosberggel pedig óriási drámákat okoz időnként. Remélem egy Senna-Prost rivalizálás fog kialakulni köztük, az jót tenne a sportnak.

Ki a kedvenc műsorvezető társad?

Eddie bácsi.(Eddie Jordan) Mert őrült, és sosem tudod, hogy mit fog csinálni legközelebb.

a forzamotorsport.net interjúja alapján