„Ne hajts a győzelemre!” – ezt az utasítást kapta Santi Hernandeztől a Japán Nagydíj előtt Marquez. A mérnök talán álmában sem gondolta, hogy a felkelő nap országában bajnok lehet a versenyzője, de Marc Marquez a két Yamaha bukása miatt már Japánban bebiztosította harmadik Moto GP-világbajnoki címét.

 

Marc Márquez az elmúlt évekeben a MotoGP kategóriában átírta a sorttörténelmi rekordokat.

Saját bevallása szerint azonban az aktuális idényre vált igazi bajnokká. Érettebb versenyző lett, akiről ezek után már senki nem mondhatja, hogy csak azért lett világbajnok a legnagyobbak között, mert aktuálisan a legjobb motoron ült. Ebben az évadban nem a Hondáé volt a legjobb motor. Ennek ellenére meglepően korán lett bajnok Marquez, amely még jobban felértékeli sikerét. 

A korai bajnokavatáshoz kellett, hogy Lorenzo és Rossi is hibázzon Motegiben, ahol egyébként csak akkor lehetett bajnok Márquez, ha nyer, miközben Jorge Lorenzo nem végez a dobogón és Rossit a 14.-nél rosszabb hely fut be. Ezúttal minden "összejött".

A hetedik körben Rossi bukott és feladta a versenyt, majd nem sokkal később Lorenzo is hibázott.

Miközben Márquez már vezetett, a második helyen haladó Lorenzo mögött fokozodott a nyomás, Andrea Doviziosóra és a mögötte haladó két suzukis folyamatosan jöttek fel a spanyol yamahásra. Lorenzo a 20. körig tartotta magát, de a 9-es kanyarban ő is hibázott és kicsúszva szinte bajnokká avatta honfitárást.

Mindez azt jelenti, hogy Marc Márquez 2016 MotoGP-világbajnoka.

Hogy élted meg ezt az igazán változatos futamot belülről?

Amikor láttam Rossit kiesni, azt gondoltam rendben van. A régi stílusommal megpróbálom és agresszívan egy lapra felteszek mindent és megpróbálom megnyerni a futamot. Aztán Lorenzonak is balesete volt és egy csomó sebességi fokozatot elrontottam, amikor rájöttem ez mit is jelent számomra. Az egyik kanyarban hármast használtam, mikor egyesben kellett volna fordulnom. Egy másikban hármas helyet ötös fokozatot használtam. Amikor beértem a célba, nem gondoltam volna, hogy a csapat készített nekem előre pólót, de hittek benne, és készen várt a boxban! A rajtrácson Santi azt mondta: „Ne hajts a győzelemre!” Én örülök, hogy azért megtettem. Szerintem a legjobb bulik azok, amik tele vannak meglepetéssel, szóval elkezdjük a boxban és meglátjuk mi lesz belőle!

- Az idei Marquez sokkal érettebb volt, mint a tavalyi. Hogy tudtad kezelni a nyomást?

A szezon eleje volt a legnehezebb. Talán karrierem legkeményebb időszaka volt. Az első két futamgyőzelem után, amikor vezeted a bajnokságot, akkor megengedheted magadnak, hogy második, vagy harmadik legyél. Nagy árat fizettem- tavaly elveszítettem a bajnokságot- hogy ezeket megtanuljam. A nyomás végig kísért a szezonon és nehéz volt kordában tartanom az érzéseimet. Amikor Rossi megelőzött, gondoltam hagyom elmenni és magamra koncentrálni. Utána próbáltam csökkenteni Lorenzoval szemben a hátrányomat. Amikor ő kiesett, akkor elkövettem néhány hibát és láttam hogy Dovizioso zárkózott rám és nyomni kezdtem. Ebben az évben nagyon nagy volt a nyomás, főleg a szezon elején. Az év vége nehéz volt tavaly. Most csütörtöktől vasárnapig extra motivált és koncentrált voltam. Ez volt a kulcs a bajnoki címhez. A bajnokok tudják kezelni a nyomást. Tavaly pórul jártam, de idén már tudtam kamatoztatni az akkor tanultakat. Ausztriában Cal Crutchlow azt nyilatkozta, hogy: „Marc az Marc. Olyan versenyeket is megnyert, amelyekről nem hinné az ember, hogy megnyerhette volna.” Mi tesz téged különlegessé?

Többször beszélek Cal-lel. Kedves és jó fej. Mindegyik Hondás versenyző közösen próbálja fejleszteni a motort, mert van egy gyenge pontunk: a gyorsulás. Ha megnézzük az adatokat, kicsit gyorsabban megyek be a kanyarokba. Egyik legnagyobb erősségem, hogy gyorsan megyek be a kanyarokba anélkül, hogy sebességet veszítenék. Itt tudok egy kis időt nyerni. A fékezés egy másik erősségem. Úgy érzem ez 2013 óta így van, amióta a Moto GP-be érkeztem. Ebben az évben változtattam egy kicsit a stílusomon. A Michelin gumikkal nem lehet úgy fékezni, mint a Bridgestone abroncsokkal. De jelenleg a féktávokon és a kanyarokban tudok csak időt nyerni a többieken.

Mint bárki más a paddockban, te egy versenyszellemtől duzzadó ember vagy. Számodra nehéz elveszíteni egy-egy csatát, annak érdekében, hogy megnyerd a háborút?

Természetesen nagyon nehéz. Ez egy olyan dolog volt a tavalyi esztendőben, amit nem igazán értettem meg. Amikor 2015-ben második lettem a bajnokságban, akkor újra végig pörgettem a szezon futamait és rá kellett jönnöm, hogy olykor belefér néhány elvesztett csata, ha megnyered utána a bajnoki címet. Ez a mentalitás volt jellemző rám már idén. Amikor nem tudsz nyerni, akkor el kell fogadnod, hogy a másik aznap épp jobb formában állt rajthoz. Természetesen, ha okosan versenyzel, akkor is benne vannak a hibák és a kockázat lehetősége a versenyedben. Eleshetsz, vagy ütközhetsz, de ez a sportág velejáróra. Néha jobb 5.helyen beérni, mint a dobogós helyért mindent egy lapra feltéve kockáztatni és 0 ponttal, dühösen távozni a hétvégéről.

Egyetértesz a kis légterelő szárnyak betiltásával jövőre?

Én személy szerint igen. Most, amikor egy Ducatit követsz – például Mugelloban – akkor érezheted a kavargó légáramlatokat. A motorokban az egyik legjobb dolog az, hogy amikor követsz valakit az egyenesben, akkor egy kicsit könnyebb előzni a szélárnyékkal. A probléma most az, hogy amikor szélárnyékot fogsz, leszorító erőt veszítesz. Ez azt jelenti, hogy elkönnyül a motor eleje és nem tudod tovább vinni az előzést olyan könnyen. Ha folytatjuk az efféle egyre nagyobb és nagyobb szárnyak használatát, akkor közelebb kerülünk a Formula 1-hez. A Forma 1-ben egy kicsit máshogy működnek a dolgok, mint a motorversenyzésben. Valamint, ez jót tesz a biztonságnak. Volt egy balesetem Argentínában Andrea Iannone-val és az első dolog ami letört és eltalálta a hátamat, az a ’’szárnyacska’’ volt. Jorge Lorenzoval is ütköztem Hollandiában és a ’’szárnyacska’’ a vállamat találta el.

Hogyha kéne írnod egy forgatókönyvet az életed elkövetkezendő 5 évéről, akkor mi lenne a címe?

Ez egy nehéz kérdés. A következő 5 évről? Rendben… 28 éves leszek, és remélem a MotoGP-ben fogok szerepelni. Az egyik fő cél természetesen még több bajnoki cím megszerzése. Legalább még kettővel lennék elégedett. Továbbá a pályán kívül jó lenne egy saját ház. A többiről nem tudok nyilatkozni, jó lenne egészségesnek maradni.