Formula-kategóriákból nagyon sok érdekes, még olyan is, amely gyakorlatilag réges-régen kihalt: márciusban F5000-eseket ünnepelnek majd Goodwoodban.

 

Goodwoodban mindig történik valami érdekes, kevesebb mint egy hónap múlva, a március 17-18-i hétvégén például Formula–5000-es autókat gurítanak az aszfaltra.

Az F5000-es kategória a félévszázados jubileumát ünnepli, habár kezdetben még inkább Formula–A-nak hívták. 

Na de ettől függetlenül csodásak voltak a hatvanas-hetvenes évek autói, amelyek ugyan manapság nem alkalmasak már a versenyzésre, ám bemutatókra igen, úgyhogy viszik is őket Goodwoodba, ahol még sosem jártak.

Nagyjából tucatnyi gyártó járműveit lehet majd csodálni: jelen lesz a Chevron, a Trojan, a McRae, a McLaren, a Shadow, a Surtees, a Gurney Eagle és a March, és még Új-Zélandról is hoznak gépeket: két Begg Formula 5000-est, amit Scott és Lindsay O’Donnell hajóztat majd körbe a világon, hogy elérjen a rendeltetési helyére.

„A kiwi különlegességet is ünnepeljük ezzel, igyekszünk helyreállítani a renomét – nyilatkozta Lindsay O’Donnell, aki egy 1972-es FM4-est vezet. – Amellett, hogy ünnep lesz az F5000-esek ötvenéses szülinapján bemutatózni, hatalmas megtiszteltetés, hogy egy goodwoosi eseményen vehetünk részt.“