A hot hatch fanok talán eretnekségnek tartják, de ott tartunk: már egy kombi Opel Astrában is összetalálkozhatunk a GSi-érzéssel. Ez pedig gyorsan el is dönti a kérdést, hogy van-e értelme, létjogosultsága a 200 lóerős benzinmotorral kínált Opel Astra ST-nek.

 

A mai húszas-harmincas generációból sokan talán már nem is ismerik már a Kadett GSi-t, amely a nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek elejéig az Opel hot hatch sikermodellje volt, felvette a versenyt az emblematikus Volkswagen Golf GTI-vel is. Nem csoda, hiszen különösen a remek konstrukciójú – nem mellesleg: pörgős, tartós – kétliteres 16 szelepes motorral egészen parádés menetteljesítményeket produkált a GSi. A 150 lóerős motor szűk nyolc másodperc alatt gyorsította százra az alig egy tonnás autót, amelynek akkoriban extravagánsnak számító digitális kilométeróráján akár a 230-as szám is megjelenhetett... Ahogy ma sokan mondanák: abban az Opelben benne volt a „bugi”.

Mindezt azért érdemes felidézni, mert bár az Opel az utóbbi két évtizedben sokszor, sokféleképpen próbálkozott a GSi hagyományok felélesztésével, az eredeti GSi-érzést sokáig nem tudta maradéktalanul újrateremteni. Mára viszont olyannyira sikerrel járt, hogy – hangozzék bármilyen eretnekségnek is –, már egy Astra kombiba is bele tudták csempészni a Gsi-fílinget.

Persze ez a kombi azért kilóg a sorból – még ha ezt a látványos dupla kipufogón kívül más nem is igen jelzi. Mindenekelőtt ugyanis a motor miatt különleges ez az ST, hiszen az 1,6 literes benzines turbót 200 lóerőig húzták. Bár ma ez a teljesítmény nem tűnik kiugróan nagynak, több mint elég ahhoz, hogy az 1300 kilogrammnál alig valamivel nehezebb autót brutálisan meglódítsa. A katalógusadat szerint 7,7 másodperc alatt abszolválja a százas sprintet, ami úgy írható le: éppen csak leheletnyivel van innen a fejletépős-érzéstől. Kicsit más megközelítésből: száraz úton, nagy gáznál kettesben is sokszor felvillan a kipörgésgátló visszajelzője, pedig a 18 colos 225/40-es abroncsok osztályon felüli tapadást biztosítanak. Ami pedig az érzeten túlmutat: egy-egy kövér gázzal nem csak városban, országúton is szempillantás alatt túlléphetjük a megengedett sebességet. Ehhez túl sokat kapcsolgatni sem kell, mert a 300 Nm-es nyomaték relatív hamar rendelkezésre áll. S miközben persze fene jó gyorsulgatni az Astrával, szó sincs arról, hogy csak a lámpáknál vagy a sztrádán lenne fickós a 235 kilométeres végsebességre képes kombi.

Az igazi meglepetést ugyanis a szerpentinen okozza: még csak száguldozni sem kell, hogy az egyszerű utazásnak induló autózás - széles mosolyt csalva az arcra - színtiszta vezetési élménnyé váljon. A remekül hangolt futóműnek, a pontos visszajelzéseket adó kormányműnek és a nem túl rövid úton járó, ám pontos, határozottan kapcsolható manuális hatsebességű váltónak hála a kanyarok többek egyszerű ívnél: országúti élményelemek.

Ami pedig a legkülönlegesebb, hogy miközben a GSi-faktort emlegetjük, itt nem egy három- vagy ötajtós hot hatch-ről, hanem egy teljes értékű Sports Tourer-ről, azaz kombiról van szó. S amilyen gyorsan alakul nagyobb gázra sportkocsivá, olyan könnyedén működik tökéletes családi autóként. Amiben persze nincs különösebb meglepetés, hiszen a mókafaktor alapját adó kocsi mégiscsak a 2016-os év autójává választott és világszerte agyondicsért. Astra. Amely 2017-ben is épp olyan mellbevágóan jó és jól kitalált, mint tavaly, a díjazás évében volt.

Az utastér tágas, a napfénytetőnek hála világos is, a tesztautóhoz járó – elől remek oldaltartású, 18 irányban állítható, szellőztethető, mi több masszázsfunkcióval is bővített – bőrgarnitúra pedig úri atmoszférát teremt. Azt, hogy tetszetős-e a műszerfal fekete lakk-betétje, ízlés kérdése, ami viszont tény: karcra és ujjlenyomatra kényes. Ennél több bírálat viszont nemigen érheti a műszerfal látványát és funkcionalitását: nem robusztus, mégis masszív benyomást kelt, a nagy érintőkijelzőn keresztül elérhető menü könnyen tanulható és használható, miként a kormányról vezérelhető vezető-támogató rendszerek sokasága. S akkor ráadásul még ott a típusnév két betűjének, az ST-nek köszönhető csomagtér. Alaphelyzetben 540 liternyi helyre pakolhatunk, lehajtott ülésekkel pedig 1630 literes raktér áll rendelkezésre. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a 4,7 méter hosszú kocsiban akár egy szörfdeszkát is könnyen elhelyezhetünk.

Jól megy, szép, családbarát, praktikus – sok esetben ilyenkor szokott következni az ár, vagy rémisztő fogyasztási adatok formájában a hidegzuhany. Ezúttal viszont nincs sokk, pontosabban csak viszonylag kicsi. Ami a fogyasztást illeti: persze, könnyen fel lehet vinni 10 liter fölé is az átlagfogyasztást, ha huzamosabban kiszipolyozza a sofőr az 1,6-os motort. Ám hétköznapi használat során – amelyben persze ennél a modellnél beleértendő jó néhány kövér gáz is – 7 literes átlaggal is el lehet járni. Ha pedig épp spórolni akar valaki egy 200 lóerős kombival, akkor ezt is megteheti: nyugodt országúti tempóban 5-6 literrel is beéri. Az ár már más tészta. A 200 lóerős Astra ST listaáron legolcsóbb verziója is épp csak 7 millió forint alatt marad, a tesztautó ára pedig – többek között az osztályon felül bőrülések, a 18 colos, két színű könnyűfém keréktárcsák, a príma adaptív fényszórók, a vezetőt segítő extra rendszerek miatt – csaknem 9 millió forint volt. Az ár kapcsán leginkább az a kérdés: megéri-e a 150 lovas verzióhoz képest majd félmilliós felárat fizetni plusz ötven lóerőért? A választ rávághatjuk: akinek jelent még bármit a GSi-érzés az még véletlenül se hezitáljon, a pluszlóerőre költött forintokat egészen biztosan nem bánja meg.