Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A németek nem csak a WEC-ben, a WRC-ben is felkavarták az állóvizet

Az Audi kivonulására a WEC-ből (Hosszútávú-világbajnokság) már a Porsche visszatérésekor mindenki számított. Gyakorlatilag nyílt titokként kezelte az egész szakma. Amikor azonban valójában megtörtént, akkor teljesen megváltoztatta a pilóták helyzetét. Erről korábban már írtunk a motorsport reblogon. Arra viszont, hogy a Volkswagen négy sikeres év után elhagyja a WRC-t… Na azt senki nem gondolta volna.

0 Tovább

Ogier profizmusa letaglózta új csapatát

A WRC címvédője, Sébastien Ogier teljesítette első hosszabb tesztjét új csapatával, az M-Sport Forddal. Az első benyomások mindkét fél részéről pozitívak, és a bajnok érkezése plusz motivációt adott az egész brigádnak.

0 Tovább

bajnokok közt: Lorenzo odafigyel stonerre

Jorge Lorenzo úgy véli, új csapatán, a Ducatin múlik majd, hogy az olaszok tesztversenyzője, Casey Stoner mennyit segít majd neki 2017-ben, a spanyol mindenesetre szívesen venné társa tanácsait még úgy is, hogy maga is három világbajnoki győzelemmel büszkélkedhet a királykategóriában.

0 Tovább

Teszt a lelke mindennek!

A versenyautó lelke a motor, a felkészülés lelke pedig a teszt. Így azután a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az utóbbi két napban tesztelt még egyet, hogy tökéletesen felkészülten érkezhessen meg az Africa Race szilveszteri rajtjához. Az Opel Mokka új motort kapott, azt is be kellett állítani, s arról, hogy miként sikerült, Szalay Balázs arca mindent elárult 200 kilométer megtétele után.

0 Tovább

Kérdezz-felelek a háromszoros MotoGP világbajnok JORGE LORENZOVAL egy komoly kaland kapcsán 

Belegondolt már abba, hogy milyen érzés lehet egy többszáz lóerős motoron 300 km/h felett száguldani? Na és egy Formula 1-es gépet terelgetni? Jorge Lorenzonak mindkettő megadatott a közelmúltban, ugyanis a MotoGP háromszoros világbajnoka a Mercedes autóját próbálhatta ki Silverstone-ban, ahogy erről itt is beszámoltunk. Élményeiről, tapasztalatairól és az esetleges váltásról (motorról versenyautóra) is mesélt a jövőre Ducatit hajtó klasszis.

0 Tovább

motorsport

blogavatar

Minden, ami motorsport!

Utolsó kommentek