Marc Marquez sok ellenséget szerzett magának a MotoGP legutóbbi, argentin futamán, amelyen több ellenfelét is kilökte a pályáról. Az 500 köbcentisek 1993-as világbajnoka, Kevin Schwantz szerint próbaidőre kéne bocsátani az agresszív spanyolt.

 

Nem nyugszanak a kedélyek Marc Marquez argentínai alakításával kapcsolatban, ahol a többség szerint a spanyol igencsak túllőtt a célon. Noha a versenyen több büntetést is kapott, így a mezőny végén végzett, az 1993-as bajnok Kevin Schwantz úgy véli, ez nem elég.

Az egykori klasszis szerint a következő alkalommal el kellene tiltani Marquezt.

„A versenyen megbüntették azért, amit tett, de szerintem próbaidőre kéne bocsátani a szezon hátralevő részében. Meg kell mondani neki, hogy ha bármilyen okból kifolyólag újból ütközik valakivel, akkor automatikusan parkoló pályára kerül.”

„Még ha bizonyos esetekben egyszerűen csak el is fékezte magát, és túl nagy tempóval haladt a körülményekhez képest, bajnokként tudnia kell, mit tesz. Tudnia kell, hogy túl gyorsan megy ahhoz, hogy beférjen a másik motor mellé, így ütközni fog.”

„Ha ilyen helyzetbe kerül, fel kell tudnia mérni, hogy ha kicsit felállítja a motort, és túlfut a kanyarcsúcsponton, akkor nem fogja kiütni az ellenfelét. Az ember nem száguldhat be ilyen mélyen a kanyarba, hogy aztán nekimenjen a másiknak, és annyit mondjon: bocsánat, hibáztam. Ez nem helyes.”

Schwantz akkor sem fogta vissza magát, amikor arról kérdezték, mit kellene másként csinálnia Marqueznek:

„Nyugodjon le a p…ba. Nem kell minden egyes körben úgy hajtania, hogy majdnem elessen. Újra kell gondolnia a stílusát. Tudjuk, mekkora tehetség, azt is, mennyire gyors, és ha végre megtanulja, hogy kell finomabban versenyezve gyorsnak lenni, káprázatos teljesítményt nyújt majd.”