A MotoGP-t az idény végén elhagyó Dani Pedrosa nem tudja, mi az oka idei gyengélkedésének. A spanyol motoros bízik benne, hogy hamar összeszedi magát, mert szeretné a csúcson abbahagyni.

 

Nem élete legjobb periódusán megy keresztül Dani Pedrosa, aki nemcsak szokatlanul gyengén teljesít désidén, de még a Honda sem hosszabbította meg szerződését.

Némi tépelődés után a spanyol úgy döntött, az idény végén elhagyja a MotoGP-t, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne zavarná formahanyatlása.

Pedrosa idei legjobb eredménye az ötödik hely, ennél hosszabb dobogós ínsége pedig még sosem volt a királykategóriában. Amikor gyengébb szezonja okairól faggatták, a 31-szeres futamgyőztes nem tudott konkrétumokat felsorolni:

„Megmagyarázhatatlan ez a jelenség, mert úgy érzem, jól motorozom, ennek legjobb példája pedig Brnóban volt. A versenyen végig nagyon küszködtem, a másnapi teszten aztán két másodperccel gyorsabb voltam körönként.”

A spanyol ugyanakkor leszögezte, nem emiatt vonul vissza az év végén, egyszerűen csak eljutott életének azon szakaszába, amikor már nem tud mindent alárendelni a versenyzésnek:

„Gyerekkorom óta arra törekszem, hogy mindent száz százalékos erőbedobással csináljak, így viszont semmi másra nem jut energiám. Az elmúlt években megváltoztak a prioritások az éltemben, és már nem tudok kizárólag a versenyzésre koncentrálni.”

„Onnantól pedig már semmi nem a régi. A MotoGP mindenkitől a maximumot követeli, szóval ha nem tudsz száz százalékot nyújtani, inkább ne is versenyezz.”

Pedrosa egyelőre nem döntött jövőjéről, mert bár a Honda és a KTM is felajánlotta a tesztversenyzői pozíciót, még nem világos számára, hogy képes lenne-e motivációt merítenie a monoton körözgetéshez.