Máris alakul a 2018-as Silverstone Classic programja, kiváló helyet kapott például a Masters Endurance Legends-sorozat.

 

A 2018-as Silverstone Classicre július 20. és 22. között kerül majd sor.

A fő műsorszám a sportautó-prototípusok és a GT-autók lesznek, átvéve az 1980-as C-csoportos kocsik helyét a programtervben.

Ennek az oka, hogy idén lagymatag volt az érdeklődés a C-csoportos verseny iránt, mindössze 13 nevezés érkezett.

Az is igaz, hogy 2018-ban két héttel a Silverstone Classic előtt rendezik a Le Mans Classicet, azaz eleve valószínűtlennek tűnt, hogy legalább annyian, nem hogy többen induljanak a C-csoportosok közül Nagy-Britanniában is…

Szóval, a menetrendet szükségszerű volt módosítani, a C-csoportosok kikerültek a fő helyről, az átrendeződés eredményeképpen pedig felszabadult az esti „slot“.

Ide kerül majd a Masters Endurance Legends (MEL)-verseny, amelynek idén tartották a bemutatkozó futamát Spában – sikerrel.

„Izgalmas újítás ez, új időszak és új dimenzió jelenik meg, ami tovább erősíti a Classicünket – mondta a promoter, Nick Wigley. – Az MEL-es autók csodásan néznek ki, és nagyon különböznek mindattól, amik egyébként felvonulnak a pályánkon.“

A belgiumi MEL-versenyen 21 autó indult, és jövőre Silverstone-ban is zajos sikerre számít a széria – mégsem ez lesz a 2018-as Silverstone Classic lényege, hanem az első, 1948. október 2-án rendezett Brit Nagydíj 70 éves jubileuma.