Egy avantgárd órakészítőnek hála csodálatos veteránautó-eseményre kerül majd sor Franciaország tájain.

 

Richard Mille-nek köszönhetően káprázatos, és manapság gyakorlatilag felbecsülhetetlen értékűnek mondható autócsodák gördülnek majd útra jövő ősszel.

Az eseményt az ötletgazda a saját nevére is vette, így "Rallye des Legendes Richard Mille" címen fut majd 2018. szeptember 11. és 14. között.

Akárhányan is neveznek, ötvenben limitálták a résztvevők számát, és az 1925-1975 közötti években az időszakot.

A tervek szerint az esemény minden évben Franciaország más tájait járja majd be. Minden nap 200 kilométer lesz a megteendő táv, olykor különleges szakaszokkal megtoldva, néha benézve egy-egy versenypályára is.

"Ezeket a felbecsülhetetlen autócsodákat manapság leginkább már csak kiállításokon lehet megtekinteni, mert a tulajdonosok nem merik vezetni őket - mondta a szervezésben segédkező Patrick Peter. - Ez az esemény nem a versenyszellemről szól majd."

Mindehhez a névadó a következőket tette hozzá.

"Ugyan én avantgárd órakészítő vagyok, imádom a klasszikus autókat is, mert véleményem szerint azok is műremekek - mondta Mille. - Akárcsak az óráim, ezek a járművek is a szenvedély megtestesülései, amelyek érzelmeket váltanak ki. Egy autó szépsége akkor elevenedik meg, ha mozog."