Az utolsó versenyhétvégén dől el a brit veteránrali-bajnokság.

 

A walesi Jason Pritchard lehet az első, aki egymásután háromszor megnyeri a brit veteránrali-bajnokságot, amihez az kellett, hogy az utolsó előtti versenyhétvégén maximális pontszámot szerezzen, és maradjon esélye az utolsó körben legyőzni Nick Elliottot.

A Man-szigeten rendezett eseményen Pritchard és a navigátora, Phil Clarke valóban tökéletesen versenyzett, pedig a sziget lezárt útjain rendezett háromnapos eseményen a lendületes szakaszok és a szűkös, bukkanós, kanyargós részek sűrűn váltogatták egymást.

Pritchard és Clarke kis Ford Escort Mk2-ese végül több mint két perccel gyorsabban teljesítette a teljes távot, mint a Man-szigeteki verseny korábbi kétszeres győztese, Rob Smith és Alun Cook.

Az összetettben vezető Elliott és Price jött be harmadiknak, ami a minimum céljuk volt, hiszen így az utolsó versenyhétvégén, szeptember 29–30-án Yorkshire-ben dől majd el a bajnoki cím.

„Izgalmas lesz a vége, és idegőrlő is, gyakorlatilag egy sprint – mondta Pritchard. – Mindannyiunkon nagy a nyomás, úgyhogy majd meglátjuk, ki roppan össze alatta!“