A balszerencsés idénykezdet után Michelisz Norbert nagyszerű hétvégét zárt a Nürburgringen, ahol 29 pontra csökkententette hátrányát hondás csapattársához, Tiago Monteiróhoz képest. A magyar versenyző azonban még mindig nem figyeli a vb-tabellát.

 

Nagy kő esett le Michelisz Norbert válláról a WTCC múlt hétvégi fordulóján, mert a Nürburgringen pechsorozata végre megszakadt, ráadásul első számú riválisa, Tiago Monteiro végig csak küszködött. A magyar versenyző a főfutamra megszerezte a pole pozíciót, ahonnan a második helyen ért célba, és mivel a nyitófutamon is bezsebelt hat pontot, alaposan előrelépett a tabellán.

Mivel a hétvége előtt maga is bénító erejűnek érezte 61 pontos hátrányát hondás csapattársával szemben, a lehető legjobb, ami történhetett vele, hogy lemaradását 29 egységre csökkentette. Michelisznek azonban elsősorban lélektani szempontból fontos a felzárkózás.

„A Hungaroring után nem tagadom, ugyanúgy le voltam törve, mint tavaly. A hazai versenyen a sikertelenség háromszor úgy megérint, mint bárhol máshol... Most nem is jöhetett volna jobbkor a nürburgringi siker, mert még egy rossz szájízzel záruló hétvége elképzelhető, hogy negatívan befolyásolta volna a későbbi teljesítményemet. Így viszont helyrebillent a lelkivilágom, szakmai szemmel nézve a pole pozíció a legjobb, ami történhetett velem. Egy versenyzőnek hihetetlenül fontos, ha a sebességet tekintve ő a referencia, pláne egy olyan pályán, mint a Nordschleife.”

A Honda magyarja előtt viszont még így is hatalmas feladatok tornyosulnak, és mivel a bajnokság vége még mindig nagyon messze van, inkább megpróbál versenyről versenyre koncentrálni, és olyan hozzáállással nekivágni a hétvégéknek, mint a Nürburgringen.

„Nekem most már minden egyes forduló egy mini-világbajnokság, és csak az a fontos, hogy mindegyikből kihozzam a maximumot úgy, ahogyan a Nürburgringen tettem. Ehhez pedig szükségem van arra, hogy ne a nagy célt lássam magam előtt, hanem mindig csak a soron következő „kicsit”. Most éppen Vila Realt.”