Noha Michelisz Norbert dobogós reményekkel érkezett Argentínába, az első helyen robogva már nem elégedett meg pusztán a pódiummal. Amikor a Citroen-pilóták utolérték, a győzelem reményében az ütközést is kockáztatta.

 

Azt szokták mondani, evés közben jön meg az étvágy, és Michelisz Norbert esetében ez pontosan így is volt a WTCC argentin hétvégéjén.

A Honda magyar versenyzője eleinte a dobogót is csak óvatosan merte célkeresztbe venni, ám miután a főversenyre megszerezte a második rajtkockát, onnantól kizárólag a győzelem lebegett a szeme előtt. Sokáig úgy tűnt, ezúttal végre össze is jöhet neki a diadal, hiszen szenzációs rajtja után körökön keresztül vezetett, és sikerrel verte vissza a Citroen-pilóták támadásait.

A hetedik körben viszont José María López és Yvan Muller egyesítették erejüket, és két oldalról támadva elmentek Michelisz mellett. A magyar versenyző ekkor megtehette volna, hogy a harmadik helyet tartva megszerzi a biztos dobogót, ám ekkor már túl sokáig vezetett ahhoz, hogy megelégedjen ennyivel: „Ma nem volt más alternatíva, csak a futamgyőzelem. Tudom, hogy ha az eszemre hallgatok, akkor összejöhetett volna egy sima dobogó, de abból már van elég idén!”

Így hát Michelisz folytatta Muller üldözését, aki megcsúszott, így mindketten a kavicságyba sodródtak, ahonnan a magyar pilóta végül csak a nyolcadik helyre tudott visszajönni. Noha a végeredmény csalódáskeltő, Michelisz erőt meríthet az argentin hétvégéből, ahol ő volt a leggyorsabb hondás, és a csapatból a főversenyen egyedül neki volt reális esélye a győzelemre. Ha végre a pech is elkerüli, biztosak vagyunk benne, hogy a hátralevő négy versenyhétvégén összejön számára a diadal.

A WTCC élmezőnyének állása 16 verseny után:

1. José María López        284 pont

2. Tiago Monteiro           167

3. Yvan Muller                 160

4. Rob Huff                       158

5. Mehdi Bennani           144

6. Michelisz Norbert      143