Nagyon optimista a Honda kilátásait illetően a csapat gyári versenyzője, Michelisz Norbert, aki bajnoki álmokat dédelget a WTCC 2017-es idénye előtt. Ugyanakkor azt is tudja, kemény harc vár rá.

 

Óriási lehetőség kapujába léphet Michelisz Norbert, hiszen csapata, a Honda apait-anyait beleadva fejlesztett a tél során, hogy 2017-re világverő autóvá tegye a Civicet. A magyar versenyző ennek fényében optimistán készül az áprilisban induló szezonra, de azt azért ő is tudja, hogy az ellenfelek sem csak lazsáltak az elmúlt hónapokban.

„Látva, hogy mennyit tesztelünk a télen, látva, hogy lényegében az autó összes fontos eleméhez érkeztek fejlesztések, azt mondom, hogy legalább olyan nagyot lépünk majd előre, mint 2015 és 2016 között tettük – írta blogján. – Szerintem a Honda úgy is a bajnokesélyes csapatok közé tartozna, ha a 2016-os autóval állnánk rajthoz.  A jelenlegi információk alapján azt mondom, hogy a Honda és a Rob Huff-féle Citroën hozzávetőleg fej-fej mellett küzdhet idén, a Volvo pedig nagyon-nagyon közel lehet hozzánk.”

Ám ha a három csapat közül a Honda kerül az erősorrend élére, Michelisznek még akkor is elképesztően nehéz feladata lesz, hiszen házon belül ott van mellette a tavalyi nagy rivális Tiago Monteiro. A portugál versenyző az elmúlt években hihetetlen fejlődést mutatott, és nyilvánvalóan most sem fogja olcsón adni a bőrét – pláne, ha tényleg a bajnoki cím lesz a tét.

„Amióta a TC1-es autókra váltott a WTCC, teljesen kivirult – véli Michelisz. – 2014-ben az utolsó futamon az első helyről kellett kiállnia műszaki hiba miatt Makaóban, így veszítette el a vb-negyedik helyet és a legjobb hondás címet, ami az én ölembe hullott. 2015-ben végig egyenrangú ellenfél volt Tarquinivel és velem szemben, tavaly pedig akárhogyan is, de ő lett vb-harmadik és a legjobb hondás. Szóval biztos nagy csatát fogunk vívni, nehéz lenne eldöntenem, hogy ő vagy Huff lesz-e a legkeményebb rivális a vb-címért.”