A Yamaha nem kapkod Valentino Rossi szerződéshosszabbításával, akinek jelenlegi kontraktusa 2018 végéig érvényes. A csapatnál mindenképp várnának a következő idényig, mert akkor az olasz sztár is tisztábban láthat majd.

 

Egyelőre nem téma a Yamahánál Valentino Rossi szerződéshosszabbítása, a csapatnál ugyanis úgy látják, e téren még nincsenek elkésve semmivel. 

Az olasz versenyző jelenlegi kontraktusa 2018 végéig szól, ezért a Yamaha vezetői úgy érzik, a következő szezon előtt nem érdemes beszélni a hosszabb távú jövőről.

Az istállót irányító Lin Jarvis szerint mindenképp el kell telnie néhány versenynek a 2018-as szezonból ahhoz, hogy kiderüljön, maga Rossi szeretné-e folytatni az idény után:

„Még nem beszélgettünk a jövőről, mert a jelenlegi szerződés két évre, vagyis 2018 végéig szól. Tavaly Katarban újítottuk meg, ami az idény elejének számít. Még csak kicsivel több, mint fél év telt le a jelenlegi szerződésből, tehát szerintem elég lesz visszatérni a kérdésre jövőre a mugellói hétvége környékén. Akkorra már valószínűleg Valentino is látni fogja, szeretné-e a folytatni.”

Az olasz versenyző továbbra is szenzációs formában versenyez, nemrég törött lába sem akadályozta meg abban, hogy a dobogós helyekért csatázzon, és ha most újra aláírna egy kétéves szerződést, akkor negyven fölött is a mezőny tagja lenne. Rossi a nyáron így nyilatkozott jövőjéről:

„Amikor a jelenleg érvényes szerződésem aláírtam, azt gondoltam, ez lesz az utolsó. De nem lehetek benne biztos, sok tényezőn múlik. A következő idény elején fogok dönteni, de ha továbbra is versenyképes leszek, maradok.”