Nem mindennapi jelenetnek lehettek szemtanúi múlt hétvégén az illionoisi Gateway Motorsports Parkba kilátogató szurkolók, ahol a NASCAR Truck Series mezőnye versenyzett. A futam után John Wes Townley a kocsiból kiszállva rátámadt Spencer Gallagherre – utóbbi kért bocsánatot.

 

A pályán és azon kívül is John Wes Townley és Spencer Gallagher szolgáltatta a műsort a Gateway Motorsports Parkban, hiszen előbb a pályán, majd azon kívül is összecsapott a két versenyző.

Ők egyébként régóta nagy riválisnak számítanak, és nem titkoltan ki nem állhatják egymást, a feszültséget pedig csak fokozta, hogy a múlt hétvégi versenyen kétszer is összeütköztek.

Második találkozásuk már végzetes volt, hiszen mindkettejüknek fel kellett adni a versenyt, és amikor a kocsiból kiszállva összeszólalkoztak, Townleynál elszakadt a cérna, és nekiesett Gallaghernek. Persze utóbbi sem maradt adós, így a felek jó egy percig gyepálták egymást, míg végre az egyik rendező szétszedte őket. Érdekesség, hogy az eset után csak Gallagher kért bocsánatot nyilvánosan:

„Szeretnék bocsánatot kérni John Wes Townleytól, illetve csapatától és szurkolóitól, sajnálom a történteket. A futam eleji ütközésünk nem volt szándékos, ahogy később sem akartam problémát okozni. A csapatom, amely oly keményen dolgozott, hogy eljussak idáig a szezonban, nem azt érdemelte, hogy így fejeződjön be a versenyünk.”

„A csapattagok és minden szerelő több tiszteletet érdemel, annál, amit mutattam. Szeretnék bocsánatot kérni a csapattulajdonostól, aki őszintén hisz a projektünkben, és minden esetben arra számít, hogy a maximumot nyújtjuk. És végezetül szeretnék elnézést kérni az egész NASCAR közösségtől – a képviselőktől és rajongóktól egyaránt. Legalább úgy imádom ezt a sportot, mint ők, és sajnálom, hogy részese voltam egy ilyen negatív incidensnek.”