A Citroen távozása után újabb érzékeny veszteség éri a túraautó-vb (WTCC) mezőnyét, az idény végén ugyanis az elmúlt években szépen fejlődő Lada is elhagyja a sorozatot. Ez azt jelenti, hogy mindössze két gyári alakulat, a Honda és a Volvo marad.

 

Ha így folytatódik, szép lassan a Honda háziversenyévé silányul a WTCC küzdelme, a sorozatot meghatározó nagy gyártók ugyanis egyre-másra hagyják el a kategóriát.

A Citroen kilépése után most a Lada a soros, és bár az orosz márkánál hivatalosan még nem jelentettek be semmit, gyakorlatilag nyílt titok, hogy 2017-től már nem szerepelnek a kategóriában. Orosz sajtóértesülések szerint a hirtelen fordulat hátterében a brand globális stratégiájának megváltoztatása áll, mely értelmében a nemzetközi versenyek helyett inkább helyi szériákra koncentrálnának.

A Lada távozása azt is jelenti, hogy három kiváló versenyző, Nicky Catsburg, Gabriele Tarquini és Hugo Valente sorsa is bizonytalanná vált, és a holland bizony nem is vette jó néven a váratlan döntést.

„Én is hallottam a pletykákat, de hivatalos megerősítés még nem jött a csapattól – mondta Catsburg. – Ha mindez beigazolódik, nagyon csalódott leszek, mert már elköteleztem magam a Lada mellett 2017-re, pedig más ajánlataim is voltak. Azért is szomorú vagyok a rövid közös munka miatt, mert eddig nagyon szép eredményeket értünk el. Ezzel gyakorlatilag szabadon igazolhatóvá váltam, szóval most össze kell szednem magam, és más lehetőségek után néznem a WTCC-ben vagy azon kívül.”

Mindez a sorozat megítélésére sem lesz jó hatással, mert a Citroen nyomasztó egyeduralma után 2017-ben végre azt várhattuk, hogy a gyári istállók között szorosabb lesz a versengés, ám egyelőre úgy tűnik, hogy a Michelisz Norbertet is foglalkoztató Honda komoly rivális nélkül marad, a Volvo ugyanis még programja kezdeti fázisában tart.