A hétvégén Marc Marquez már három versenyhétvégével a szezon vége előtt bebiztosította ötödik vb-címét a MotoGP-ben. A spanyol elmondta, úgy érzi, idén nyújtotta legstabilabb teljesítményét.

 

Marc Marquez bomba formában versenyezte végig az idei MotoGP-szezont, így a nyár után csupán idő kérdése volt, mikor biztosítja be a világbajnoki címet.

A spanyol sztár nyolc győzelme mellett további öt dobogós helyezést szerzett, vagyis csupán kétszer szorult ki a top3-ból. Motegi vb-győzelme után elmondta, ez a szezonja volt az eddigi legzökkenőmentesebb:

„Ez volt az eddigi legstabilabb szezonom, mert következetesen gyűjtöttem a dobogós helyezéseket. Talán eredmények szempontjából a 2014-es idény volt a legjobb, de kétségtelen, hogy az aktuális igazán stabilan sikerült.”

A 25 éves versenyzőnek érzelmes pillanat, hogy világbajnoki címek tekintetében befogta Mick Doohant, aki egyik első gyerekkori hőse volt:

„Nagyszerű a kapcsolatunk Mickkel, akit a különböző szponzoreseményekről ismerek. Lenyűgöző, hogy hozzá hasonlítanak, mert az első emlékem a motorversenyzésről az volt, amikor ő és Alex Criville együtt csatáztak. Nem tudom szavakkal leírni, milyen érzés, hogy már nekem is öt vb-címem van.”

Noha a bajnoki címet már idő előtt megszerezte, Marquez nem akar kiengedni a hátralévő három futamon sem, mert fontos neki, hogy csapatát is a csúcsra segítse:

„Egyelőre még élvezem a bajnoki diadalt, de még két vb-cím forog kockán: a csapat és a konstruktőri. A csapattársammal keményen dolgozunk, hogy ezeket is megszerezzük, és együtt ünnepeljük a hármas koronát.”

A MotoGP állása 16 futam után: 1. Marquez 296 pont, 2. Dovizioso 194, 3. Rossi 185, 4. Vinales 155, 5. Crutchlow 148, 6. Zarco 133