Az Indycar vadonatúj autókat építtetett a Dallarával 2018-ra, méghozzá azzal a kéréssel, hogy az új generációs kocsik legyenek szebbek, karcsúbbak, mint elődeik, és könnyebben előzhessenek velük a pilóták. Ami a külcsínt illeti, az eredmény magával ragadó lett.

 

Máris megkezdődtek az Indycar 2018-as autóinak tesztjei – Juan Pablo Montoya és Oriol Servia a két szerencsés, akik elsőként megtapasztalhatták, milyen vezetni az új generációs kocsikat.

A sorozat irányítói azért gyárttattak új autókat a Dallarával, mert a jelenlegi modellek sem külcsín tekintetében, sem pedig vezetési tulajdonságaikat illetően nem arattak osztatlan sikert. A 2018-as autók ellenben letisztultak, karcsúak és szépek lettek, ráadásul az elemzések szerint előzni is könnyebb velük.

Első pillantásra a Dallara modelljei már-már puritánnak tűnhetnek, ám az olasz gyártó szándékosan pucolt le szinte minden felületi aerodinamikai elemet, hogy a követő autót a felkavart légáramlatok se érintsék olyan érzékenyen, mint eddig.

Korábban gyakran előfordult, hogy egy versenyző hiába érte utol ellenfelét, megelőzni már nem tudta, mert a turbulenciában felborult a kocsi egyensúlya, aerodinamikai hatékonysága pedig jelentősen romlott.

Ezt most úgy küszöbölik ki, hogy az autó leszorító erejének 66 százalékát a padlólemez és a diffúzor szolgáltatja. Az új kocsi ráadásul olcsóbb is lesz, mint a korábbiak, a sorozat ezzel próbál több csapatot magához vonzani.

Az első tesztek egyelőre biztatóan alakulnak, így az Indycar rajongói máris nagy várakozással tekinthetnek a 2018-as idény elé.