Nem tudja folytatni a küzdelmet a Silk Way ralin az összetettben eddig élen álló Sébastien Loeb, mert a hét eleji bukása során csuklója annyira megsérült, hogy kockázatos lenne ismét autóba ülnie. A francia sztár azonban így is értékes tapasztalatokkal gazdagodott.

 

Csak nem akar összejönni az a fránya siker a terepraliban Sébastien Loebnek, pedig a kilencszeres ralivilágbajnok nagyon magabiztos teljesítményt nyújtott a Silk Wayen – egészen hétfői bukásáig.

A legendás versenyző óriási fölénnyel vezette az összetettet, amikor egy kiszáradt folyómederbe hajtva összetörte a Peugeot DKR Maxit. A szerelők az eset után azonnal nekiugrottak az autónak, mert annak ellenére is meg akarták javítani, hogy néhány alapvető fontosságú alkatrész roncsolódott, ám később kiderült, hiábavalók az erőfeszítéseik.

Még ha helyre is tudták volna pofozni a kocsit, Loeb akkor sem folytathatta volna a küzdelmet, mert kiderült, hogy a bukás során megsérült a csuklója, és túl nagy kockázatvállalást jelentene újra autóba ülnie. A Peugeot közleménye szerint a francia versenyző csuklója kificamodott és ujjai is sérültek, így nem tudná rendesen tartani a kormányt. Loeb nehéz szívvel ugyan, de elfogadta a helyzetet.

„Volt ott egy lyuk, amit nem láttam, belehajtottam, így az autó elején sok minden megrongálódott. Reménykedünk a folytatásban, még a szervizkamion segítségét is igénybe vettük, de nem tudtuk befejezni a szakaszt, mert ránk esteledett.”

„Hosszú nap volt, a csuklóm kificamodott, szóval nem érzem jól magam. Nem folytatom, mert a kormányt sem tudom rendesen tartani. A történtek ellenére viszont nagyon jó érzéseim vannak a Peugeot DKR Maxival kapcsolatban, amely jól teljesít. Biztos vagyok benne, hogy a Dakarnak is ezzel az autóval kell nekivágnunk.”