Domináns sonomai győzelmének köszönhetően Simon Pagenaud lett az Indycar 2016-os bajnoka. A 32 éves francia klasszis nagyon hosszú utat járt be, míg végre felért a csúcsra, és ő maga is elérzékenyült a díjátadó után.

 

A dupla pontos sonomai szezonzáróra készülve már csupán két versenyzőnek, Simon Pagenaud-nak és Will Powernek volt matematikai esélye az IndyCar 2016-os bajnoki címére, a francia versenyző azonban esélyt sem hagyott penske-s csapattársának.

Már pole pozíciójával is jelezte riválisának, hogy kemény küzdelemre kell számítani ellene, a versenyen pedig a rajttól fogva magabiztosan vezetett. Már ekkor gyanítható volt, hogy Pagenaud-t nem lehet megállítani, és amikor Power autójában a 36. körben elkezdett rakoncátlankodni a váltó, szinte biztossá vált a francia bajnoki címe, amely végül egy domináns győzelem után született meg. A 32 éves pilóta hosszú utat járt be, míg felért a csúcsra, hiszen társaihoz hasonlóan ő is nagyon korán kezdte a versenyzést, a hangos sikerek azonban eddig elkerülték.

Bár formulaautós karrierje biztatóan indult, hiszen a Formula-Renault-ban szépen végigjárta a szamárlétrát, a Formula-1 egyik előszobájának tartott WSR-ből végül nem a világbajnoki sorozatba, hanem a tengerentúlra vezetett az útja. Miután a Formula Atlanticben bajnoki címet szerzett, a következő években amerikai megbízhatósági versenyeken és a Le Mans-i 24 órásokon indult, 2011-től pedig az IndyCarban versenyez. Az elmúlt öt évben összesen csupán négy győzelmet szerzett, idén viszont öt diadalának köszönhetően elhódította a bajnoki trófeát.

„Hihetetlen! – mondta a könnyeivel küszködő győztes a sonomai verseny után. – Szerintem az egészet csak holnap fogom majd fel. Annyira érzelmes pillanatok ezek, hogy alig találom a megfelelő szavakat. Egész pályafutásom során ezért küzdöttem, hogy elérjek erre a szintre, hogy elérjek egy ilyen sikert. Most csak arra tudok gondolni, milyen hosszú pályafutás áll mögöttem. Hétévesen kezdtem, és annyi mindenen keresztülmentem. Emlékszem az első gokartversenyemre Franciaországban. Esett az eső, de felhajtott sisakrostéllyal kellett mennem, mert rossz bukósisakot kaptam. Hihetetlen, hogy azóta mennyi minden történt velem.”