Amikor Nogaróba utazott Kiss Norbert, a kamionos Európa-bajnoki idény harmadik versényhétvégéjére, az előző két idény kamionos Európa-bajnokaként, akkor azt mondta, hogy hiába van már dobogós helyezése, hiába haladnak jól a dolgok, nem érzi magát akkora királynak, mint egy évvel korábban.

 

Nem csoda, hogy így érezte, hiszen nem szimplán csapatot váltott az idény előtt, amikor az előző szezonban az első helyen záró, korábbi „nevelőegyesületéből“, az OXXO Team-ből az utolsóhoz igazolt. Pedig Norbi, aki 2011 óta szerepelt a kamion Európa-bajnokság mezőnyében, mindig az Oxxo Racing Teammel közösen lépett előre: 2013-ban már az összetett negyedik helyén végeztek, majd majd egy évvel később Európa-bajnok lett Kiss Norbert és utána, tavaly magabiztosan védték meg címüket. 

Kiss Norbert azonban vette egy nagy levegőt és váltott. Döntött! A döntésekben mindig van kockázat, így valóban volt oka azt mondani, hogy nem érzi magát akkora királynak, mert 2015-ben végig magabiztosan vezette, majd nyerte meg a kamionos Európa-bajnokságot, minden róla szólt.

Most azonban más helyzetben van: új mérnökkel dolgozik - Stefan Honens személye, akit a kamionsport Adrian Newey-jának mondanak döntő érv volt amellett, hogy Norbi váltson -, új szerelők, új környezett, aztán az épülő új kamion, majd a szépen lassan haladó munka, szóval minden új volt. Minden! De a hírek arról tanúskodnak, hogy haladnak. Mert nézzük a két hírt, ill. az első egy üzenet, amelyek között két és fél hónap telt el. Utána pedig beszélgetünk Kiss Norbival.

2016. március 26.

„Kedves szurkolóim, újabb mérföldkőhöz érkezett a pályafutásom! Mindenek előtt szeretném megköszönni az Oxxo Racingnek, minden tagjának, és támogatójának a segítséget, ami eljuttatott bennünket a csúcsra, csodás évek voltak, köszönöm! De egyszer mindennek vége szakad. Az idei szezontól a tankpool24 Racing Teamben folytatom pályafutásomat. A csapat életében új időszámítás kezdődik, ez sarkallt engem is a csatlakozásra: az új kihívások.”

2016. június 11. 

Kiss Norbert, a német Tankpool24-Mercedes címvédő magyar pilótája nyerte a kamion Európa-bajnokság franciaországi Nogaróban zajló versenyhétvégéjének első szombati futamát. A 31 éves versenyző a délelőtti időmérőn is a leggyorsabb volt, pole pozícióból indulhatott, innen aratott rajt-cél győzelmet, ami figyelembe véve, hogy az idei szezonra főként az élmezőnyhöz való felzárkózás volt a cél, kifejezetten remek eredmény. A második versenyen - a fordított rajtsorrend szabályának megfelelően - nyolcadikként startolt, ezen a hatodik helyen ért célba. Kiss az MTI-nek azt mondta, mivel motorerőben még nem tudják felvenni a versenyt az MAN-ekkel, kedvez a kamionjuknak a lassabb, kanyarokkal tűzdelt pálya, ez pedig azt is jelenti, hogy ha esetleg nem is sikerül nagy mértékben fejleszteniük, a Hungaroringen már a mostani technikával is eséllyel szállnak majd harcba.

Ennyit a hírekről. Most beszélgessünk az újra futamgyőztes magyar autóversenyzővel.

- Korábban azt mondtad, hogy Nogaro nem a te pályád, most azért nem látszott, hogy nem a te pályád. Mitől ment ilyen jól a hétvége első részében nektek a versenyzés?

- Régebben valóban nem az én pályám volt. Az MAN-nel nem ment itt annyira jól, nehezen tudtam versenyezni. Nehezen jöttek meg nekem itt az eredmények, meg a győzelmek. Viszont a Mercedes-nek fekszik a pálya, azért, mert ez nem egy motorfüggő helyszín, márpedig nekünk jelenleg abban van hátrányunk. Egy olyan kigyorsítás van, ahol egészen lassúról, 60 km/h-ról kell kigyorsítani, hosszabban, 160 km/h-ra. Ott még van hátrányunk, de a többinél, ahol nem kell kigyorsítani ott nem kapunk annyit. Illetve nagyon sok a technikás rész, ahol számítanak a féktávok, számít a vezetési tudás. Nagyon sok olyan része van apályának, ahol kanyar, kanyar, kanyar. 

Így összességében szombaton, de már az időmérőn is jól tudtunk menni, így értük el a számunkra is meglepő sikert. Mert meglepő siker, nem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar összejön. Tök jó volt minden szombaton!

- Mit szóltak a csapatnál, hogy jöttél, láttál, győztél?

- Nyilván azért érkeztem, mert arra számítottunk, hogy fejlődni fogunk, de nem ilyen gyorsan, nem ilyen léptékben. Azért ennek a csapatnak tavaly nagyon sok gondja volt, alig tudtak befejezni versenyt és semmi nem jött össze. Ahhoz képest most már van dobogónk, van pole pozíciónk és van futamgyőzelmünk. Talán inkább a szezon végére, vagy a következő idény elejére tettük volna azt, hogy időmérőn elsők legyünk és első futamot nyerjünk. Szóval mindenki megvan lepődve, de ez enyhe kifejezés. Nem hisszük el! De ebbe beletartozom én is. Tényleg van amikor,lebegek egy kicsit, de nem sokáig, ne aggódj. 

De látod, jó működnek azok a dolgok, amiket összeraktunk, amiket Stefan Honens kitalált. A motorhoz is jól nyúltunk, a szerkezeti változások is jók az új kamionban, amely ugye a második hétvégétől áll rendelkezésünkre, mert ne feledjük, hogy ennek a kamionnak ez volt a második versenyhétvégéje. És a motorban még lesz változás, szóval fejlődünk. De nagyon az elején vagyunk, azonban látszik, hogy van fejlődési lehetőség a motorban.

Gondoljunk bele: azért az, hogy a Q1, Q2-ben és a Super Pole-ban is első voltam jelzi, hogy gyorsak vagyunk. Ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy akár harcban lehetünk a bajnoki címért is. Mert szombaton 25 pontot szereztem, ez kell ahhoz, ha valaki bajnok akar lenni. Az első futamot meg kell nyerni és ha ilyen nagyok a célok, akkor a második futamon annyit kell előre menni, amennyit lehet, védeni kell, elérni amit lehet. Igaz a vasárnapi futamokat ki kellett hagynunk, szóval azért az nem a bajnoki "recept" része.

- De mit történt? Miért kellett kihagyni a vasárnapot?

- Technikai hibánk keletkezett, elektromos vezérlési gond, ami azt eredményezte, hogy akár teljesen elveszthettük volna a motort, ha tovább folytatjuk. Nem tart még ott a csapat, hogy ez anyagilag beleférjen. Nem kockáztathattunk. Nem akartuk, hogy komoly kár érjen bennünket.

- Ez a gond a következő futamra megoldódhat? Mi lehet a hosszútávú megoldás, mert a vasárnapi időmérő után azért gondterheltnek tüntetek?

- Javítható a hiba, ilyen probléma nincs, de a hosszútávú megoldásban bízok igazán. A próbapadon be kell fejezni az új motornak a fejlesztését. Két hét van a Nürburgringig, ami erre kevés, de az lesz majd a kulcs, hogy meg lesz-e ennek a fejlesztésnek az eredménye. Mert ha egy lepróbált motorprogramunk lesz a következő versenyig, akkor minden rendben, ha nem, akkor tovább kell mennünk ezzel a motorral és akkor azért lehetnek technikai problémáink.

Azt azért nem árt kijelenteni, hogy azért annál összetettebbek ezek a motorok, hogy egy ilyen munka csak úgy, nagyon gyorsan menjen. 4-500 lóerős motorokból próbálunk kisajtolni majdnem 1000 lóerőt, azért ezek a próbálkozások motorprogram és tesztelés nélkül nem mennek.

- De elégedett vagy a pole-lal, a győzelemmel a vasárnapi „pihenő“ ellenére is?

- Sok munka van még hátra, sok futam van a még szezonból, de biztos, hogy ha sok ilyen nap lesz, mint a vasárnapi, akkor nem leszek elégedett. Akkor nem fogom azt mondani, hogy jó döntés volt a váltás. De pillanatnyilag elégedett vagyok. Azt is megkockáztatom, hogy most kellett jönnie a hibának, ha valamikor jönnie kellett, Így, hogy előtte ennyire jól mentünk nem voltam elkeseredve. Ha választhattam volna, ezt a vasárnapot választottam volna.

A technikai problémákra egyébként számítottunk, eddig azonban ennek ellenére elkerültek bennünket. Tudtuk, hogy a hiba előfordulhat, mert ezen a kérdéskörön még dolgozunk. Azért a szezon elején vagyunk. Sok van még hátra, de dolgozunk, jönnek a tapasztalatok, rendszerezzük, kommunikáljuk és egyre jobban fejlődünk. Ezekből jön a megfejtés, amely utána a következő versenyen már gyorsabbak vagyunk.

- Hogy készülsz a két verseny között?

- Edzek, nem sokat, de edzek ezekben a napokban, ám nekünk pilótáknak azért ilyenkor fontos feladatunk, hogy azokat az észrevételeket megosszuk a csapattal, amelyek technikai támogatást adnak a szerelőknek, a mérnöknek. Ezen is sokat jár az agyam. De azért van egy kis edzés is, na :-)

A Nürburgring mennyire fekszik majd nektek, ill. a Mercedes versenykamionnak?

- Így jobban végiggondolva, nem Misano, de nem is Nogaro. A legutóbbi két versenyhétvégéről kell beszélnünk, mert ezek már az új kamionnal futott versenyek, időmérők voltak. Nos, a Nürburgring karakterisztikája valahol a kettő között van. Azért két komolyabb kigyorsítás van benne sajnos, ami nem fa mi világunk, de egy kicsit remélem, hogy a technikás első szektor miatt Nogarohoz lesz közül. A középső szektor végén és az utolsó szektorban lehetnek nehézségeink, de remélem, hogy kevésbé lesz problémás. Szóval pozitív vagyok. Várom már a versenyt!

Mi is, akár ki is lehet menni és szurkolni Kiss Norbertnek. Ahogy megy neki, érdemes!

ODTs