Négy versenyen négy dobogós helyet szerzett Kiss Norbert a kamion Európa-bajnokság hungaroringi fordulóján, a magyar versenyzőt azonban a remek eredményeknél is jobban lelkesítette hazai szurkolói támogatása.

 

Fantasztikus hangulatban zajlott a kamion Európa-bajnokság Hungaroringen rendezett hétvégéje, ahol a szurkolókat természetesen a kétszeres bajnok Kiss Norbert teljesítménye érdekelte a leginkább.

A helyi hős miatt rengetegen vették az irányt Mogyoród felé, a Tankpool24 magyar versenyzője pedig nem is okozott csalódást. Noha a győzelem nem jött össze neki, két második és két harmadik helyével így is messze túlszárnyalta a várakozásokat, ráadásul a négy verseny során többször is nagyszerű párharcokkal és manőverekkel szórakoztatta a közönséget. Kiss Norbert a hétvége után elmondta, a remek eredményeknél már csak a hazai szurkolók lelkes támogatásának örült jobban:

„Nagyon jó hétvégén vagyunk túl, szeretném megköszönni mindenkinek, aki kijött, mert óriási volt a hangulat megint, nagyon jó érzés volt így versenyezni. Kicsit sajnálom, hogy nem tudtam futamgyőzelmet szerezni, de tudtuk, hogy ez az év ilyen lesz. Az elvárásainkat így is messze túlszárnyaljuk, szóval remélem, hogy a szurkolók is örülnek, mert azért voltak jó versenyek és előzések, úgyhogy összességében nagyon jól alakult minden.”

„A bajnokságban már a harmadik vagyok, és szép cél az év végéig, hogy ezt a harmadik helyet meg is tartsam. A csapat számára is fontos, hogy ilyen jól teljesítünk, és mivel ez még csak az első közös évünk, biztos vagyok benne, hogy a folytatás ennél is jobb lesz. Köszönöm mindenkinek, legjobb érzés hazai pályán versenyezni.”

Kiss Norbert a hungaroringi 46 pontot gyűjtött, és a bajnoki tabellát vezető Jochen Hahnhoz képest 102 pontos lemaradással várja a folytatást az összetett harmadik helyéről.