December elején mindig különleges eseménynek számít a brit Autosport díjátadó gálája, amelyen a szaklap a motorsportvilág legjobbjainak osztja ki saját díjait. Ezúttal nem történtek nagy meglepetések.

 

Ismét nagyszabású gálát hozott össze az Autosport, amely Londonban megtartotta szokásos év végi eseményét. A rendezvényen olyan legendák is részt vettek, mint Jean Todt, Jackie Ickx vagy Mika Häkkinen, és a jelenkor sztárjai közül is sokan tiszteletüket tették.

Sajnos nem tartozott közéjük Lewis Hamilton, aki egyéb elfoglaltságai miatt csupán videóüzenetben tudta megköszönni, hogy megválasztották az év brit és nemzetközi autóversenyzőjének:

„Mindenképp el akartam küldeni ezt az üzenetet, sajnálom, hogy nem lehetek ott veletek. Az Autosport gáláit sok-sok év óta követem, és máig emlékszem az első alkalomra, amikor 1995-ben rengeteg különleges emberrel találkozhattam.”

„Ez egy káprázatos esemény, amely évről évre egyre jobb lesz. Köszönöm szépen mindenkinek, aki rám szavazott, és gratulálok minden jelöltnek, valamint győztesnek. Mindenkinek boldog karácsonyt kívánok, találkozunk 2019-ben.”

Az év motorosa nem meglepő módon az újból világbajnoki címet szerző Marc Márquez lett, aki szintén videóüzenetben üdvözölte a gála résztvevőit:

„Nagyon boldog vagyok, hogy megkaptam ezt a díjat, ezzel egy időben igazán sajnálom, hogy nem lehetek ott veletek, mert épp az FIM gáláján vagyok Andorrában. De köszönöm szépen mindenkinek a támogatást.”

Az Autosport Awards díjazottjai

Az év motorosa: Marc Márquez

Az év brit versenyzője: Lewis Hamilton

Az év raliautója: Ford Fiesta WRC

Az év újonca: Charles Leclerc

Az év raliversenyzője: Sebasten Ogier

Az év versenyautója: Mercedes-AMG F1 W09 EQ Power+

A McLaren Autosport BRDC Award nyertese: Tom Gamble

A jövő mérnöke díj nyertese: Owen Heaney

Az év innovációja: a glória fejvédőkeret