Nem hagyta szó nélkül az Indy 500 korábbi győztese, Tony Kanaan, hogy a háromszoros F1-es világbajnok Lewis Hamilton lekicsinylően beszélt a legendás amerikai versenyről. A brazil sztár úgy véli, jobban tenné, ha kollégája inkább magával foglalkozna.

 

Balul sült el Lewis Hamilton értékítélete az Indy 500-as versenyről, mert azzal egyidőben, hogy az egekig magasztalta korábbi csapattársát, Fernando Alonsót, sikerült vérig sértenie a legendás amerikai viadal jelenlegi és korábbi sztárjait.

A háromszoros F1-es világbajnokot egyfelől lenyűgözte, hogy Alonso milyen gyorsan fel tudta venni a ritmust, és újoncként sikerült a pole pozícióért, majd a győzelemért csatáznia, de szerinte ez a többi pilótáról is sokat elmond.

„Azt látni, hogy odamegy, és kapásból az ötödik helyet szerzi meg az időmérőn olyanok ellen, akik már évek óta ott versenyeznek az indianapolisi oválon… Nos, érdekes…” – hangzott Hamilton nem túl hízelgő értékítélete, amely természetesen nem is maradt válasz nélkül.

A brit versenyzőnek Tony Kanaant sikerült magára haragítania, aki 2013-ban nyerte meg az Indy 500-at, és aki úgy véli, Hamiltonnak nem a legendás viadal pilótáit, hanem tavalyi teljesítményét kellene hasonló megjegyzésekkel illetnie.

„Mit is mondhatnék? Ez a fickó tavaly egy olyan bajnoki harcban lett második, amelyben csak két autó vett részt. Ezek után nem hiszem, hogy neki kellene beszélnie. Szerencsére viszont Fernando végig nagyon kedves és szerény volt, nem úgy, mint némely kollégája, akik megjegyzéseket tettek a versenyre.”