Szép gesztussal tiszteleg az angol Snetterton pálya a tavaly halálos IndyCar-balesetet szenvedett Justin Wilson előtt, a létesítmény vezetői ugyanis kanyart neveznek el a brit versenyzőről. A család háláját fejezte ki a kezdeményezés kapcsán.

 

Mélyen lesújtotta az autósport világát, amikor tavaly a poconói IndyCar-futamon Justin Wilson belehalt sérüléseibe, miután egy másik autóról leszakadó alkatrész eltalálta a sisakját. A brit versenyzőt különösen hazájában övezte nagy népszerűség és tisztelet, a snettertoni pálya tulajdonosa, Jonathan Palmer pedig azt szerette volna, ha méltóképp emlékeznek meg róla.

A korábbi F1-es pilóta ezért döntött úgy, hogy az egyik kanyart Wilsonról nevezik el. „Justin volt az első bajnoka az általam létrehozott Formula Palmer Audi bajnokságnak, és messzemenőkig megérdemelte azt a támogatást, melyet ez a siker hozott meg számára – mondta Palmer. – Óriási elégedettséggel töltött el, hogy a lehetőségeit maximálisan kihasználva a Forma-1-ig és az IndyCarig is eljutott. De Justin nem csupán fantasztikus versenyző, igazi sportember is volt, akit általános tisztelet és csodálat övezett bármerre is járt. Értékekkel teli örökséget hagyott maga után, melyet mi is megpróbálunk ápolni azzal, hogy Snettertonban róla nevezünk el egy kanyart.”

Wilson öccse meghatódott a pálya kedves gesztusán: „Tudom, hogy Justin is óriási megtiszteltetésnek tartaná, hogy kanyar viseli a nevét Snettertonban. Ez a pálya különleges emlékekkel bír a számunkra, hiszen már apánk is versenyzett itt a hatvanas években, később pedig mi is.”